Lelkibetegségek

Depresszió	Stressz	Szorongás	Fóbia
Pánik	Hypochondria	Alvászavarok	Fájdalom

---

 

Szenvedélybetegségek

Alkohol	Drog	Kávé	Játékszenvedély
Társ-függőség	Evési rendellenességek	Bulimia	Egészségesétel-függőség
Szexuális-függőség	Gyógyszerfüggőség	Mobiltelefon-függőség	Munkamánia
Számítógép-, internet függőség	TV-függőség

---

Kényszerbetegségek

---

 

Szexuális betegségek

Orgazmus zavarok		- orgazmusképtelenség
		- ejakulációs zavarok
Izgalmi zavarok		- nedvesedési zavar
		- merevedési zavarok

---

Pszichoszomatikus betegségek

• Szív és éreredetű (szívneurózis, magas vérnyomás)

• Légzőszervi (nátha, köhögés, asztma)

• Emésztőrendszeri betegségek (hasmenés, székrekedés, irritábilis-bél szindróma, colitis ulceróza, epekő)

• Immunrendszer (láz, gyulladás, allergia)

• Idegrendszeri (fájdalom, fülzúgás, szédülékenység, alvászavar)

---

Életvezetési zavarok

---

Önismeret

---

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Idegrendszeri

A stressz a testi betegségeken kívül számos pszichológiai hatást is kiválthat.  Ha a stresszhelyzet tartósan fennáll, akkor szorongás, harag, agresszió, fásultság, vagy akár depresszió is kialakulhat. A szorongás testi tünetekben is megnyilvánulhat. Ilyen lehet pl. torokban érzett “gombóc”, a fejfájás, vagy az alvászavar, de vezethet akár pánikrohamokhoz, teljesítményromláshoz, kiégéshez vagy akár depresszióhoz is.

Alvászavarok

Az alvászavarok leggyakrabban pszichés, idegrendszeri okokra vezethetők vissza. Többnyire két típusát különböztethetjük meg, az elalvási és az átalvási zavart.

Ha valaki nem tud este elaludni, annak rendszerint az az oka, hogy nappali problémákon jár az esze, azokon rágódik, azok nem hagyják nyugodni. A nyugtalanság és az élénk szellemi működés megnehezítik az elalvást. Mindennapi alvásunkat elrabolhatják a leküzdhetetlennek tűnő konfliktusok, a fokozott felelősségvállalás, a munkahelyi túlterhelés. Tovább bonyolítja a helyzetet az a düh és harag, amit, amiatt kezdünk érezni, hogy nem tudunk elaludni. S minél inkább akarunk, annál nehezebben sikerül! Néhány álmatlan éjszaka után már előre szorongunk attól, hogy a következő éjszakát is álmatlanul fogjuk tölteni. És ez a szorongás egyáltalán nem könnyíti meg az elalvást.

Könnyű lenne persze azt mondani, hogy ne gondoljunk problémáinkra! Valamire nem gondolni nem lehet, de másra gondolni igen. Idézzük fel pl. minél részletesebben egy régi kedves emlékünket! Egy régi, kellemes, boldog, örömmel teli élményt... Ne siessünk! Van időnk, ráérünk. Merüljünk el a részletekben! Milyen volt a ház, amiben megszálltunk, milyen színű volt a függöny az ablakon? Idézzük fel a virágok illatát, a madarak csicsergését... Meglátjuk, még a végére sem értünk, már alszunk is. Ha ez sem elegendő, megtanulhatunk relaxálni, esetleg valamilyen alváskontroll technikát. De vannak különböző számolási technikák is! Olcsóbb, hatékonyabb és egészségesebb, mint évtizedeken át altatót szedni!

Bonyolultabb a helyzet átalvási zavarok esetén. Ilyenkor az ember  nyugtalanul alszik, többször felébred, nehezen alszik vissza, és reggel fáradtan, elgyötörten ébred. Ezeknek az alapját gyakran a tudattól távoli, elfojtott konfliktusok, szorongások, esetleg agresszív indulatok képezik. Ezek az elfojtott, fel nem dolgozott élmények éjszaka esetleg álom formájában jelentkeznek, de az egyén - hogy a pszichés megterhelés elől kitérhessen - felébredéssel reagál. Ilyen esetben gyakran csak a feltáró pszichoterápia segít.

Fejfájás

Szinte nincs olyan ember, aki élete során ne szenvedne többször is fejfájás miatt. Az iparilag fejlett országokban a civilizációs ártalmak, a zsúfoltság, a zaj, a fokozódó stressz következtében igen gyakori, és egyre szaporodik a fejfájás, egyes statisztikák szerint az emberek közel 20%-a szenved tartós vagy gyakran visszatérő fejfájás miatt. Természetesen a fejfájás hátterében is állhat szervi betegség, pl. homloküreg-gyulladás, nem, vagy rosszul korrigált látáshiba, a nyaki gerinc betegsége, sőt akár agytumor is. A tartós fejfájásban szenvedő betegek mintegy 10%-ánál találnak szervi elváltozást.
Ez azt jelenti, hogy az esetek túlnyomó többségében nincs szervi betegség, a fejfájás tehát funkcionális, vagyis szinte közvetlenül visszavezethető a stresszre. A funkcionális fejfájásnak két nagy típusa különböztethető meg: a feszüléses és az ér eredetű migrénes fejfájás.

A feszültség okozta tenziós fejfájás nyak és vállizomzat tartós feszülése következtében lép fel, a tarkótájon kezdődik, rendszerint tompa nyomás formájában, és innen terjed rá az egész fejre. Órákon, napokon keresztül fennállhat, és megkeseríti a beteg életét. Általában azokban az élethelyzetekben jelentkezik, amikor erős és tartós teljesítmény-nyomás nehezedik ránk, amikor a követelményeknek csak erőnk teljes megfeszítésével tudunk megfelelni. Máskor a túlzott szellemi erőfeszítés, vagy a szorongás, esetleg csalódás, gondok, aggodalmak okoznak többé-kevésbé tartós fejfájást.

Az ér eredetű migrénes roham kezdetén az agyi erek görcsösen összehúzódnak, később viszont kitágulnak. Agyi keringési zavar áll tehát fenn, ez okozza a fejfájást, mely rendszerint féloldali. Nőknél kb. kétszer olyan gyakori, mint férfiaknál. A beteg rendszerint előre megérzi a rohamot. A megelőző órákban gyengeség, fáradtság, levertség, vagy éppen ellenkezőleg feldobott izgatottság jelentkezik. Sok beteg már a rohamot megelőzően émelyek, gyakoriak a látászavarok: fénycikázás, homály, látótérkiesés, sötét vagy világos foltok a látótérben. Néha az is előfordul, hogy furcsa szagokat érez a beteg. Ezt követi a féloldali, szinte elviselhetetlen lüktető fejfájás. A beteget minden zavarja, a fény, a legkisebb zajok is fokozzák panaszait. A roham órákig tarthat, végül - általában viszonylag hirtelen, hányás kíséretében múlik el.

A migrénes roham lelki okai között gyakori az elfojtott düh, a visszatartott, ki nem mondott harag, ellenséges érzések. A szellemi túlterhelés, állandó intellektuális erőfeszítés kóroki szerepére utal, az értelmiségiek körében állítólag több a migrén. Számos híres ember, tudós és művész szenvedett a betegségben, pl. Chopin, Csajkovszkij, Maupassant, Nietzsche vagy Darwin.
A fejfájós betegek rendszerint átlagon felül intelligens, érzékeny, gyakran szorongó, aggodalmaskodásra hajlamos, befelé forduló emberek, rendkívül fegyelmezettek, nehezen tudnak lazítani, Tökéletességre törekszenek, és rendkívül fontos számukra az elismerés, a siker. Indulataikat, negatív érzéseiket erősen kontrollálják, gyakran önmaguk ellen fordítják.

Fülzúgás

Számos organikus fülbetegség kísérő jelensége lehet, de nagyon gyakori lelki betegséget kísérő tünet. A fülzúgás, latin nevén tinnitus, melynek jelentése csengés, csörgés. Olyan hang hallását jelenti az egyik, vagy mindkét fülben, ritkábban a fejben, ami nem emberen kívüli hangforrásból ered. Az érintett időnként, vagy tartósan különféle hangokat hall a fülben, fejben. Ez lehet például morajlás, kattogás, sistergés, sípolás, dübörgés. Egyesek olyan zajhoz hasonlítják, mint a magasfeszültségű vezeték zúgása, vízcsobogás, repülőgépzaj, motorhang. Egyidejűleg többféle hang is felléphet a fülben, fejben. A hallott zaj erőssége nagyon egyéni, lehet gyakran változó is. Legtöbbször nyugodt, csendes környezetben a legkellemetlenebb. Tartós fennállása esetén gátolhatja az elalvást, a koncentrálóképességet, egyre jobban zavarhatja a mindennapi életet.

Méniére-betegség

Lelki betegségekben előforduló, nagyon kellemetlen tünet a szédülékenység. Ha nincs szervi elváltozás, akkor pszichoterápiával jól kezelhető!

Vissza az oldal tetejére

---

 

 

Depresszió

Az unipoláris depressziót a hangulati és az érzelmi élet zavara, a gondolkodás meglassulása és az aktivitás csökkenése jellemzi. Olyan állapot, amelyben az élet sivárnak, terhei nyomasztónak tűnnek. A hangulati élet zavarait testi tünetek jelentkezése kíséri. Elnevezésében az "unipoláris" azt jelöli, hogy a hangulat csak egy, méghozzá negatív irányban tér el, és nem kíséri időszakos felhangoltság.

A depresszió okairól számos magyarázat született, amelyek mind más szempontból közelítenek a problémához. A biokémiai magyarázat a neurotranszmitterek egyensúlyának felborulását tartja elsődlegesnek. A neurotranszmitterek olyan agyi vegyületek, amelyek üzeneteket szállítanak egyik idegsejttől - neurontól - a másikig.

A genetikai kutatások fényt derítettek arra a nem elhanyagolható tényre, amely szerint a depressziósok rokonainál 20%-ban fordul elő a megbetegedés; egypetéjű ikrek esetében ez az arány 43%, tehát a betegségnek mindenképpen vannak örökletes tényezői.

A hormonális tényezőket tekintve a kortizolnak, a mellékvesekéreg egyik hormonjának - vagy közismertebb nevén a stresszhormonnak - van kiemelkedő szerepe. A depressziós embereknek általában igen magas a kortizolszintjük, ami nem meglepő, hiszen az epizódokat gyakran előzik meg komoly stresszhelyzetek. Fontos hangsúlyozni a negatív életesemények szerepét, amelyek gyakori elindítói a depressziós epizódnak. A beteg nem képes egyedül alkalmazkodni a kudarchoz, ezért ezekben az esetekben a pszichoterapeuta segítsége különös jelentőséget kap.

A jelentős pszichológiai iskolák elméleteinek gyakorlati haszna a pszichoterápiák során mutatkozik meg. A pszichodinamikus nézőpont szerint a gyermekkorban elszenvedett veszteség a döntő; a viselkedéslélektan a pozitív megerősítések hiányára helyezi a hangsúlyt. A kognitív iskola a negatív gondolkodás depresszióban betöltött szerepére mutat rá: a betegek jellemzően negatívan gondolkodnak önmagukról, az élményeikről és a jövőjükről, miközben alábecsülik a pozitív események jelentőségét és felnagyítják a negatívakét. Érdekes elméletet takar a tanult tehetetlenség fogalma: a betegek úgy érzik, hogy nincs hatásuk, életük alakítására, a kontrollhiányt stabil belső tényezőknek tulajdonítják, ezért alkalmatlannak érzik magukat a negatív események elhárítására.

Az érzelmi élet zavarai a vezető tünetek közé tartoznak, és intenzitásuk széles skálán mozog: az enyhe kedvetlenségtől a mély lehangoltságig. A betegek arca rendszerint állandóan tükrözi a gondterheltséget, jellemzőek a homlokráncok, a szemhéjak kettős redője és a lefelé hajló szájzugok. A kifejező mozgások szegényebbé válnak, a gesztikuláció megszűnik, a hang gyenge, elhaló. A beteg könnyen elsírja magát, de az előbb említett súlyos állapotban a sírás készsége is megszűnik.

 Az érzelmi állapotot a kilátástalanság jellemzi, a beteg szomorúnak érzi magát. Saját magáról kialakított képe negatív, általában értéktelennek, alacsonyabb rendűnek, visszataszítónak tartja magát, az önértékelési zavarok rendszerint igen súlyosak. Jövőjét sötétnek és reménytelennek látja, és az érzelmi állapotot a betegségre jellemző szorongás mértéke is befolyásolja. Érdeklődése beszűkül, gondolkodása lelassul, tanácstalanná válik. A depresszió jellemzően korai tünete a figyelemzavar. A depressziós beteg gyakran panaszkodik az intellektuális képességek romlásáról, de egyes kutatások szerint ennek hátterében a csökkent motiváció figyelhető meg.

Az érdeklődés beszűkülése először a lendület, a kezdeményezőkészség elvesztésében nyilvánul meg. Enyhe esetben a beteg mindig fáradtnak, lassúnak érzi magát, de előfordul, hogy egész nap fekszik, és nem látja értelmét felkelni az ágyból. A depresszió motivációs tünetei közt tartják számon a közömbösség ellentétjét, amikor a beteg a szorongás következtében erős motoros nyugtalanságot él át: kezét tördeli, jajgat, testét ingatja, ezt agitált depressziónak hívják. A depressziós az élet terhétől való szabadulás végső eszközének az öngyilkosságot tartja.

A depresszió egyik leggyakoribb tünete az alvászavar, amelynek mindhárom változata előfordul: az elalvás zavara, a gyakori felébredés és korai ébredés. A beteg akkor is fáradtnak érzi magát, ha a szokottnál többet alszik. Ugyancsak gyakori kísérő tünet az étvágyzavar, az emésztési zavarok, a székrekedés, a szédülés és a társult testi fájdalmak. A szexuális késztetés minden esetben csökken.

Meg kell említeni az atípusos depresszió tüneteit is: ebben az esetben az étvágytalanság helyett fokozott étvágy, ennek következtében hízás lép fel, illetve az alvászavart a fokozott alvásigény jellemzi. Gyakori, hogy a depressziós tüneteket szorongás és pánikrohamok fedik el, de az atípusos depresszióra a hangulati ingadozás is jellemző: a betegek képesek örülni bizonyos pozitív életeseményeknek. Előfordul a depressziónak olyan súlyos változata, amelyben a beteg már nem képes átélni a lehangoltságot (depressio sine depressione), ebben az esetben az érzelmi élet nagyon súlyos gátlása van jelen.

Lévén a hangulati élet zavarait szervi betegségek is előidézhetik, még a legenyhébbnek tűnő depressziós tünetekkel jelentkező beteget is gondos kivizsgálásnak kell alávetni. A diagnosztikai útnak a tüneti elemzésen túl ki kell terjednie a kórkép hosszmetszeti elemzésére is, amely így a betegség lefolyásának ismeretében nyújt támpontot a klinikusnak. A gyakorlatban megtalálható depressziós kérdőívek és skálák tájékozódó képet nyújthatnak, de a diagnózis felállítása pszichiáter vagy klinikai pszichológus feladata.

A major depresszív zavar kórisméjének felállításában a következő állapotok megléte nyújt segítséget:

- a nap legnagyobb részében rossz, levert hangulat,

- az érdeklődés az öröm csökkenése, hiánya,

- az étvágy változása, súlycsökkenés, súlynövekedés,

- alvászavar, álmatlanság, fokozott alvásigény,

- nyugtalanság, agitáltság, vagy gátoltság érzése a mindennapi tevékenységben,

- állandó fáradtság,

- értéktelenség érzése, súlyos bűntudat, nem indokolt önvádlás,

- csökkent gondolkodási képesség, összpontosítási és döntési képtelenség,

- visszatérő gondolatok a halálról.

Major depresszív zavar akkor diagnosztizálható egy betegnél, ha a depressziós epizód miatt legalább két héten át cselekvőképtelen, illetve a depressziónak legalább öt olyan - az előbbiekben felsorolt - tünete van jelen, amely nem tulajdonítható gyógyszerhatásnak. A depresszió visszatérő, ha a beteg egy éven belül legalább három epizódot élt át. A depresszió szezonálisnak számít, ha az évszakok változásának függvényében alakul ki; az őszi, illetve a téli jelentkezés különösen gyakori. Ha a depressziós tünetek között a lehangoltság uralkodik, akkor melankóliásnak, ha a mozgás teljes hiánya, akkor katatómnak nevezzük. Ugyancsak külön diagnózisnak számít a posztpartum depresszió, amely a szülést követő négy hétben lép fel.

Amennyiben a beteg állapota nem tesz eleget a fenti diagnosztikus feltételeknek, életvitele kevésbé befolyásolt, de hangulata nyomott, a disztímiás zavar diagnózist kapja. Az enyhe lehangoltság mellett megtalálható két-három depressziós tünet, és ezek nem ritkán két-három évig is fennállhatnak. Ha a disztímiás zavar major depresszióhoz vezet, kettős depresszióról beszélünk.

Az oki tényezők magyarázatait követve elmondhatjuk, hogy a depressziónak számos terápiás lehetősége létezik. A terápiás célkitűzés gyakorlatilag minden esetben ugyanaz: a tünetcsoportok kezelése, a visszaesés megelőzése és a kognitív - az észlelő és megismerő - funkciók sérülékenységének csökkentése. Az orvosok a depressziót az életveszélyes állapotok közé sorolják, mert hatékony kezelés nélkül könnyen veszélyeztető állapot alakulhat ki; a beteg akár önmaga ellen fordíthatja elkeseredettségét, akár környezetét is veszélyeztetheti. Ha a beteg öngyilkossággal fenyegetőzik, lehangoltsága önellátási képtelenséghez vezet, önelhanyagolása súlyos mértéket ölt, minden esetben a kórházi kezelés mellett érdemes dönteni. Ez akkor is érvényes, ha olyan diagnosztikai kérdések merülnek fel, amelyek kórházi kivizsgálást tesznek szükségessé.

A biológiai módszerek mellett számos pszichoterápiás lehetőség áll a beteg rendelkezésére. A pszichodinamikus irányzat szabad asszociációs módszer segítségével tárja fel a depresszió mélyén gyökerező problémákat, célja a beteg függőségigényének folyamatos csökkentése és felvértezése a veszteségekkel és kudarcokkal szemben. A viselkedésterapeuták az örömteli élethelyzetek biztosításában segítenek, megerősítik a nem depressziós viselkedést úgy, hogy figyelmen kívül hagyják a kliens lehangolt megjegyzéseit, és fejlesztik a beteg szociális készségeit. A kognitív pszichoterápia célja a beteg pozitív megnyilvánulásainak elősegítése saját magával szemben, a depresszióra jellemző az automatikus gondolatok érvénytelenítése és a negatív hozzáállás megváltoztatása. Az interperszonális pszichoterápia szerint négy olyan, az emberi kapcsolatokat érintő problémakör van, amely depresszióhoz vezethet: a gyász, a szerepek eltérő értelmezése, a szerepváltás - mint a szülés vagy a válás - és a kapcsolatokat jellemző "szociális sutaság". A terapeuta az ülések során szembesíti a beteget viselkedésének másokra gyakorolt következményeivel.

Érdemes megemlíteni, hogy a kognitív terápia bizonyult a legeredményesebbnek a visszaesés megakadályozása szempontjából.

A beteg gyógyulásának esélyeit nagymértékben növeli a család, segítő jelenléte is.

A stressz hiánya maga a halál!

 

Vissza az oldal tetejére

---

 

 

 

 

Evészavarok

 A lelki eredetű kóros soványságot jelentő anorexia nervosa régi és jól ismert formája a táplálkozási magatartás (=evés) zavarainak. A bulimia nervosa (rövid nevén bulimia) ezzel szemben fiatal kórképnek számít, hiszen csak két évtizede vált hivatalos betegségegységgé – korábban az anorexia tüneteinek tartották a bulimiás jelenségeket: a falási rohamokat, önhánytatást.

 Bulimia

A bulimia fogalmának megjelenése az ókorba vezet. A szó maga a görög boüsz-ökör (illetve nagyító képző), valamint a limosz-étvágy szóból származik, tehát ökörétvágyat, farkaséhséget jelent.

A bulimiát sokáig pusztán tünetként említették, különböző testi és lelki zavarok jelének vélték.

A bulimia gyakran anorexiához társul: a túlságosan sovány betegnek bulimiás tünetei is vannak. Ezt felfoghatjuk az anorexia egyik altípusának, és fordítva: a bulimia egyik formájának is. A ma érvényes betegségosztályozási rendszerek az anorexiát tekintik főbb kategóriának és az anorexia bulimás altípusáról szólnak akkor, ha a kóros soványság önhánytatással és túlevési epizódokkal is jár.

A bulimiára jellemzőek:

• Túlevési epizódok kontrollvesztés érzésével.
• Önhánytatás, hashajtózás vagy egyéb súlycsökkentő manőverek.
• Kellően gyakoriak legyenek ezek a tünetek (legalább heti kétszer jelentkezzenek).
• Az önértékelés zavara.

Fiatal, 18-35 év közötti nők között az evészavarok 1-4%-ban fordulnak elő. A bulimia mintegy háromszor gyakoribb, mint a korábban „egyedüli” evészavarként elfogadott anorexia.

Amint a betegség kritériumai között láttuk, a bulimia alaptünetei a falásrohamok (melyekre a kontrollvesztés érzése jellemző), a testsúlycsökkentő manipulációk (önhánytatás, hashajtók és vizelethajtók túlzott használata, koplalás, testedzés), a testképzavar okozta állandó aggodalmaskodás a testsúly és az alak miatt, és az önértékelés zavara.

A pszichés állapotra a szorongás, a feszültség, a depresszió jellemző. Az önvádlások, s az öngyilkossági gondolatok (sőt: kísérletek) gyakoriak.A bulimiás falásrohamok néha éjszaka, szinte félálomszerűen, „transzállapotban” jelentkeznek. A bulimia kapcsán gyakran találkozunk szexuális zavarokkal, izolációval, s főleg a férfiak között homoszexualitással.

A beteg kórelőzményében szexuális vagy testi bántalmazás szerepelhet. A szexualitás és a táplálkozás alapvető ösztönei közötti kapcsolat régi megfigyelés.

Az evészavarok viselkedés-lélektani, tanulási modelljei az evészavarokat tanult viselkedésnek fogják fel, amelyet pozitív megerősítők, azaz jutalmak tartanak fenn: a karcsúságot például a környezet reakciói megerősítik.

A pszichológiai tényezők között a pszichodinamikus modellek a tudattalan tényezők szerepét emelik ki. Ide tartoznak a szexualitás problémái. A szexualitás feszültségeire utal az is, hogy ez a betegség klasszikusan a pubertás és a pubertás utáni időszak betegsége. Megjelenik a féltékenység, a rivalizálás, versengés érzése. Ez a szülőkre és a testvérekre vonatkozhat. A gyermek gyakran rivalizál a szeretetért és az intim közelségért. Ezek mellett meg kell említeni az agresszivitást is. Ez bulimiásokban általában az impulzuskontroll zavaraiban nyilvánul meg. Az agressziót a bulimiás saját maga ellen is fordíthatja, s a következményes tünetek az önsebzés, hányás és így tovább.

 Anorexia

 anorexia – bele lehet halni!

Az anorexia nervosa elnevezés valójában megtévesztő, mert szó szerint idegi eredetű étvágytalanságot jelent, noha a betegek - noha kórosan soványak - valójában nem vesztik el az étvágyukat.

Ennek az életmódnak a hatására a testsúly gyorsan csökken, a betegség diagnosztizálásakor előfordul a 30-40 százalékos mértékű súlyvesztés. A testi leépülés életveszélyes állapotba sodorhatja a beteget, aki akár már járni sem tud, de még mindig az elhízástól retteg. Jellemző a fokozódó szőrnövekedés, és a nők menstruációs ciklusainak felborulása, majd a vérzések elmaradása, melyek a hormonháztartás fokozódó zavarára utalnak.

A testi leépülést egyéb, pszichés tünetek kísérik. Gyakran társul a folyamat depresszióval, hangulati labilitással, igen kifejezett szorongásos tünetekkel. Sajnos a pszichés folyamatok részeként a betegségbelátás képessége is megszűnik, ez késlelteti a beteg orvoshoz kerülését, és nagyban nehezíti gyógyítását.

Jellemzően a betegeknek testkép zavaruk van, azaz akkor is kövérnek látják magukat, mikor valójában már csontsoványak. Ugyanakkor a többi ember testsúlyát, alkatát jól ítélik meg. A testsúly csökkentésére az ételek megvonásán túl megerőltető sportokat, hashajtást, vízhajtást is végezhetnek. Az anorexias kórtörténet tünetei változhatnak az idő előrehaladtával, és bulimiás állapotba mehetnek át, vagy a két kórállapot akár váltakozva is jelentkezhetnek.

Az anorexia nervosában szenvedők kórosan félnek az elhízástól, s ezért olyan keveset esznek, hogy valósággal éheznek. Túl kövérnek tartják magukat, holott a valóságban szánalmasan soványak.

A betegség nem új keletű, mai gyakoriságáért azonban sok orvos a karcsúsági mániát teszi felelőssé, amelyet jól jellemez a mondás: „Az ember eléggé gazdag és eléggé karcsú sohasem lehet.” 

Jóllehet az anorexiát elősegítő személyiség jegyek nem határozhatók meg egyértelműen, az érintettek közül sokan maximalisták, és kicsi az önbecsülésük, gondolkozásukban fellelhetők fóbiák, és a viselkedésük lehet kényszeres rögeszmés. Gyakoriak a feszült családi viszonyok és az érzelmi zavarok, de igen sokszor nem világos, hogy ezek megelőzik vagy követik-e a tünetek kialakulását.

Azt is meg lehet állapítani, hogy főként a nyugati, jóléti társadalmak serdülő lányainál fordul elő, bár esetenként idősebb nők is szenvednek tőle. Csak minden tizenötödik beteg férfi. Élettani eltéréseket is észleltek a betegeknél, de ezek inkább következményei, semmint okai a betegségnek.

Jellemző tünetei:

• Súlyvesztés. Ez mindenki számára nyilvánvaló és látható, kivéve a beteget.

• Az ételek visszautasítása.

• Hányás. A beteg étkezésekhez való megváltozott hozzáállása önmaga kiváltotta hányáshoz vezet, amit titkol családtagjai előtt.

• A menstruáció leáll.

• A nemi vágy eltűnhet.

• Meddőség.

• Csonttörésekre való hajlam.

• Vérszegénység.

A tökéletesség eszménye, a perfekcionizmus, anorexiás megbetegedés veszélyének teszi ki a kor előrehaladtával azokat a serdülő lányokat, akik egészségtelen étkezési szokásokkal rendelkeznek, áll egy friss tanulmányban, melyet a Floridai Egyetemen végeztek.

Anorexia nervosa és annak férfi megfelelője

A főleg fiatal nők körében előforduló anorexia nervosa pszichés kórkép: testképzavar -kövérnek érzi magát, jóllehet, pont az ellenkezője -, mely evészavarral, nagyon kevés kalória bevitelével társul. Altruista magatartással, aszketikus ideálképpel jellemezhető, melyben az egyén fél. Fél a közelségtől, melegségtől. Elutasítja a testből fakadó minden igényt. Emellett erős a karcsúság ideálképének kialakítására tett törekvése, aminek létrejöttében nagy szerepet játszik a médiából sugárzó manökenkép, a kívánatosnak hirdetett Barbie baba-alkat stb.. A betegek uralkodni akarnak saját testük fölött, amely sajnos sokszor túl jól sikerül, és halálos kimenetellel ér véget. Ennek férfi megfelelője az inverz-anorexia, amely egy időben tűnt föl az anorexia nervosával. Pontosan ugyanúgy, ahogy a 17-24 éves nőknél, a hasonló korú férfiaknál testképzavar - (túl soványnak ítéli magát - és evészavar (extrém ételpárosítás, túlzott fehérjefogyasztás) képében nyilvánul meg. Hangsúlyos szerepet kap a táplálkozás és testépítés. Egész életét izmai gyarapítására áldozza.

 

Vissza az oldal tetejére

---

 

 

 

 

Fájdalom

Minden ember ismeri a fájdalom érzését. Ennek ellenére a fájdalmat elég nehéz pontosan körülírni, ami félreértésekhez vezethet. A fájdalmat általában a test szöveteinek a sérülése okozza, a különböző sérülések különböző jellegű fájdalommal járnak.

Két féle fájdalomról beszélhetünk az első a testi, szervi eredetű fájdalom, amit a testi változás, működés zavar, vagy sérülés okozhat.

A másik a lelki eredetű fájdalom, ahol nem található szervi elváltozás. Nagyon érdekes, hogy ezek a fájdalmak bármilyen testi megbetegedéssel járó fájdalmat képesek „utánozni”. Ezek a fájdalmak persze nem tudatosak! Ilyenkor a bennünk lévő feszültség vezetődik le ilyen módon. Ezek lehetnek reumatológiai eredetű fájdalmaknak tűnő, izom, vagy ízületi fájdalmak. Nőgyógyászati eredetűek, mint hasi, mint szex közbeni jelentkező fájdalmak. Lehet hasra, mellkasra lokalizált fájdalom, ami utánozhatja pl. gyomorfekély, vakbélgyulladás, szívinfarktussal járó fájdalmakat.

Ezek mellett még jól ismert fájdalomfajta, a fantom fájdalom is.

Közismert fogalom a fájdalommal kapcsolatban a fájdalomküszöb. Ezt a fájdalomküszöböt lélektani hatások képesek befolyásolni, emelni, vagy csökkenteni, amit a pszichoterápia során fel is használunk a gyógyulás érdekében! Ilyen lélektani állapotok például a félelem, az aggodalom, a szorongás, a kimerültség, az álmatlanság, a depresszió, a frusztráltság vagy az unalom. Megtapasztalt dolog, hogy a napközben még elviselhető fájdalom éjszaka elviselhetetlenebbé válhat. A fájdalmat befolyásolja az izgalom, figyelem-összpontosítás, magabiztosság, a bizalom, az orvosban vagy a hit.

Senki sem szeret szenvedni!! Ebben segít a pszichoterápia!

 

Vissza az oldal tetejére

---

 

 

 

 

Fóbia

Az ember élete során számtalan olyan dologgal, jelenséggel találkozik, amely benne ijedelmet, félelmet, szorongást okozhat. Általában ezek a reakciók csak átmeneti, múló jellegűek. Vannak azonban olyanok, akikben egy-egy - mások számára hétköznapi - tárgy vagy helyzet - maradandó, sőt egyre erősödő félelmet, szorongást indít el.

A fóbia a görög phobos szóból ered, amelynek jelentése végletes félelem, rémület. Olyan túlzott indokolatlan félelem, iszonyodás állatoktól, tárgyaktól vagy helyzetektől, amelyen a beteg nem tud uralkodni. A fóbiák a beteg közérzetét alapvetően befolyásolják, életvitelét többé-kevésbé korlátozzák.

Az embernek - a kígyótól a madzagig, a vihartól a léggömbig - szinte mindentől lehet fóbiája. Mindezek azonban három nagy kategória valamelyikébe sorolhatók. Az elsőben valamilyen élőlénytől vagy tárgytól - póktól, macskától, víztől - iszonyodik az illető. A másodikban bizonyos helyzet vált ki alig elviselhető szorongást - pl. nem tud kis helyiségben vagy magasban tartózkodni. A harmadik sokkal elvontabb: általában társas helyzetektől, kapcsolatoktól illetve valamilyen betegségtől, haláltól való szorongást jelent.

A fóbiák okai különböznek egymástól, de a hatás - amit a fóbiás érez, amikor szembesül iszonyt kiváltó tárggyal vagy helyzettel - azonos, legfeljebb mértéke változik. Pánikrohamot kapnak: elakad a lélegzetük, hevesen ver a szívük, szédülnek, ájulásérzésük van, mozgásképtelennek, bénultnak érzik magukat. A tünetek fellépése olyan heves lehet, hogy a beteg gyakran úgy érzi, megőrül vagy szívrohamot kap. Reakciójuk természetesen elég ahhoz, hogy legközelebb elkerüljék a hasonló helyzetet. Ez viszonylag egyszerű, ha csak arról van szó, hogy kerüljék a macskákat vagy a magasan fekvő helyeket, máskor azonban komolyan korlátozhatja a beteg életvitelét.

Az állat- vagy tárgyfóbiák gyakran valamilyen korábbi, rendszerint gyerekkori ijesztő élményhez kapcsolódnak - bár gyakran előfordul, hogy a beteg a kiváltó élményt nem tudja felidézni. Az is előfordulhat, hogy a gyermek a szülő viselkedését követi, mintegy “megkapja” annak fóbiáját. Leggyakrabban a kutya, pók vagy kígyófóbiák “öröklődnek” így.

A második csoportba tartózó helyzetfóbiák szintén kötődhetnek ijesztő eseményhez. Egy gyermek, akit büntetésből bezárnak a spájzba vagy a szenespincébe, egész életében klausztrofóbiás lehet, azaz szorongani fog liftben, földalattin, sőt minden olyan helyen, amit nem lehet tetszés szerint bármikor elhagyni. Más esetekben azonban az iszony keletkezése mögött sokkal összetettebb okok húzódnak meg.

Az agorafóbia (a szó eredeti jelentése szerint “piactértől” való félelmet jelent) rendszerint teljesen váratlan rémületrohammal kezdődik, melyek ismétlődnek. A beteg ezután, egyre jobban szorong attól, hogy ezek az érzések újra jelentkeznek, ezért élete egyre szűkebb korlátok közé szorul, végül - súlyos esetben -  már lakását sem meri elhagyni. Az agorafóbia - mely szoros rokonságot mutat a pánikbetegséggel - gyakran  súlyos stresszhelyzetek, műtét, életmódváltozás, szeretett hozzátartozó elvesztése után  késleltetve jelentkezik.

Vissza az oldal tetejére

---

 

 

 

 

Hypochondria

Korunkban jelenleg érdekes módon valahogyan gyakori, kedvelt állapot, sőt a közvélemény számára is „elfogadott, megértett” betegség!

A köznyelv “képzelt betegségként” tartja számon, voltaképpen általános szorongás az egészségért. A gyakorlatban két fő formájával találkozunk.

Az egyik forma létező, jelentéktelen tünetek túlértékelése, okának keresése. Az ilyen beteg a legenyhébb fájdalom, tünetekre, furcsa érzésekre, kényelmetlenségérzés esetén rögtön a következő kérdéseket teszi fel magának (és nemcsak magának): Mi lehet ez? Mi okozza? Milyen súlyos, halálos betegség tünete lehet? Ő az, aki a legenyhébb hétköznapi fejfájás esetén rögtön agydaganatra gondol.

A másik forma külső - potenciálisan károsító - hatások túlértékelése. Az ilyen ember mindentől fél: lehetőleg nem fog kezet, letöröl mindent, mielőtt megfogna valamit, mert attól fél, hogy bacilusokat kaphat, megfertőzik, hideg vizet nem iszik, mert az torokgyulladást okoz, ha kinyitnak egy ablakot, úgy gondolja, hogy a huzattól tüdőgyulladást kap, vagy kiújul a reumája. Kerül minden beteget, betegnek tűnő embert! A két forma gyakran kombinálódik egymással.

Az ilyen emberek, a hipochonder az orvosok réme, hisz minduntalan teljes kivizsgálást kér, s mindaddig nem tud megnyugodni, amíg minden lehetséges vizsgálat negatív eredményt nem mutat. Ők egész lelet-paksamétával rendelkeznek. Orvostanhallgatók gyakran szenvednek átmeneti hipochondriától, mindig annak a betegségnek a tüneteit vélik felfedezni magukon, amiről éppen tanulnak.

A hipochondria igen nagy szenvedéssel jár, s az idők folyamán rendszerint súlyosbodik, hiszen az évek múlásával egyre több, az öregedéssel kapcsolatos tünet jelentkezik.

“Ha egy ember, aki elmúlt 40 éves egy reggel egyszer csak arra ébred, hogy semmije sem fáj, és tökéletesen jól érzi magát, komolyan fontolóra kell vennie azt a lehetőséget, hogy nem halt-e meg az éjjel.”

A tünet tehát valódi, és a hozzá kapcsolódó szorongás is az. Ezen sajnos egyáltalán nem segít, ha a beteg tudja magáról, hogy hipochonder. Sok nagy műveltségű, színes egyéniség nagy öniróniával, igen szórakoztatóan tud mesélni hipochondriájáról, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a legközelebbi apró panasz esetén ne gondolja: “Igen, tudom, hogy hipochonder vagyok, de hátha ez most igazán súlyos!” - és minden kezdődik elölről.

Talán még itt lehet megemlíteni a hipochondriától némi képpen különböző a betegség formát, a betegségfóbiát, ami egy tökéletesen egészséges személy rettegése egy adott betegségtől. Az emberek rendszerint az éppen akkortájt elterjedt betegségtől, „ közkedvelt, elfogadott” betegségtől félnek: manapság a leggyakoribb az infarktus, rákfóbiák, és pánik. Ezen kívül emelkedő tendenciát mutat az AIDS-től való félelem.

A fóbiás kétségbeesetten keresi magán a rettegett betegség jeleit, s minden panaszát arra vezeti vissza. Az ismételt kivizsgálások is csak átmenetileg nyugtatják meg. Rákfóbiánál gyakran még átmenetileg sem, hiszen a beteg azt gondolja: “Biztosan rákom van, csak nem ismetik fel, vagy nem mondják meg nekem.”

Mind a hipochondria, mind a betegségfóbia igen nagy szenvedéssel, szorongással jár. A nyugtatók rendszerint kevéssé hatásosak, vagy hatásuk csak átmeneti, inkább a pszichoterápia segíthet.

Vissza az oldal tetejére

---

 

 

 

 

Kényszerbetegség 

Vissza kell mennem, hogy megnézzem, bezártam-e az ajtót… Egyszer, kétszer… tizenötször… Kezet kell mosnom… Egyszer,

 kétszer…ötvenötször… Meg kell néznem, elzártam-e a gázt… Egyszer, kétszer… kétezerszer…

Az ilyenfajta kényszertevékenységek az életet korlátok közé szorítják. Ez egy betegség, amin segíteni lehet. Mindenkinek vannak napi rituáléi, nap, mint nap megismételt cselekvéssorozatai. Ha azonban ez a rituálé kényszerré válik, és meghatározza mindennapjainkat, akkor egy pszichés betegségben szenvedünk.

A kényszerbetegség a hangulati megbetegedések közé sorolható.

A kényszerbetegséget egyrészt a kényszergondolat – obszesszió –, másrészt az erre adott válasz, azaz a kényszercselekvés – kompulzió – jellemzi. Ezért nevezik obszesszív-kompulzív betegségnek is.

Keskeny a mezsgye!

E kór lényege, hogy a tudatba visszatérően, akarattól függetlenül olyan gondolatok, képek vagy ösztönzések nyomulnak be, amelyek szorongást keltenek, énidegenek. Ráadásul az érintett pontosan tisztában van irracionalitásukkal. A kényszeres gondolatok, kényszerképzetek esztelenek, bizarrak, esetenként trágárak, sőt rémesek is lehetnek, miközben heves vágyat keltenek valami olyan megtételére – ez a kényszercselekvés –, ami enyhíti a kényszerképzet okozta rossz érzést.

E hangulati betegség esetében sokszor keskeny a mezsgye a normális és az abnormális között. Egy teljesen egészséges emberrel is előfordulhat – túlterheltség, stressz esetén –, hogy átmenetileg enyhén kényszeressé válik. (Természetesen ez a tény nem jelenti azt, hogy a valóban beteg ember ezzel az indokkal mintegy „felmentheti” magát az életét megkeserítő kórság alól. De azt sem, hogy más pedig betegnek vélje személyét, miközben csak fáradt, kimerült.)

JÓ TUDNI! Tulajdonképpen akkor tekinthető komolynak a probléma, ha valaki egy napjából több mint 1 órát fordít kényszercselekvésére.

A 22-es csapdája.

Az obszesszív-kompulzív betegség gyakran már a serdülőkorban kezdődik. Az érintettek egyharmada depressziós, amikor betegségét megállapítják. Az is előfordulhat, hogy szorongásos kórképek, vagy különböző fóbiák, esetleg pánik-szindróma is társulnak a betegségükhöz.

A leggyakoribb kényszergondolatok közé tartoznak:

• a beszennyezettségtől való félelem
• a különböző kétségek
• a veszteségtől való félelem
• az agresszív viselkedés miatti aggodalom
• a tökéletességre való törekvés
• a túlzott rendmánia
• a kóros szexuális tartalmú gondolatok.

A leggyakoribb kényszercselekvések közé tartoznak:

• a túl gyakori, szinte már állandó kézmosás, mosakodás
• a mosás
• a takarítás
• az állandó ellenőrzés a kétségek miatt
• a rendrakás, illetve a kínosan precíz elrendezés
• a gyűjtögetés – hajszál, levágott köröm vagy egyéb
• a cselekvések számolása
• vásárlási kényszer
• haj-, szemöldöktépdesés stb.

A típusos esetekben a betegek kényszert éreznek szertartásszerű cselekvéseik véghezvitelére. Ezek ismétlődőek, megtervezettek, célirányosak. A kényszerbetegek életére a 22-es csapdája jellemző, hiszen általában tisztában vannak azzal, hogy indokolatlan szorongásaik szülik kóros cselekvéseiket, mégsem tudnak megszabadulni tőlük. Titkolóznak, nehogy kiderüljenek szokásaik és megszégyenüljenek. Ez újabb szorongáshoz vezet, hiszen az emberek felismerik, hogy testi és szellemi viselkedésük esetenként a bizarrságig különös.

Kezelhető betegség!

Vissza az oldal tetejére

---

 

 

 

 

Önismeret

 

  Az önmagát megismerni vágyó ember alapkérdései:

Ki vagyok én? Milyen vagyok én? Csúnya vagyok, buta vagyok?

 

 

 Az önismeret arra irányul, hogy ezeket a kérdéseket minél alaposabban meg tudjuk válaszolni. Személyiségünkkel kapcsolatos tudásunk gyarapításával, szélesítésével ugyanis elősegítjük az emberi kapcsolatokban, így magában az életben való pozitív forgolódásunkat.

 

Napjainkban már nem csak a kamaszok, de a felnőttek és kisgyermekek nagy része is önértékelési gondokkal küzd. Ezek orvoslása nem egyszerű, de nagyon fontos feladat.

  

Az önismeret szintjei:

A felszín: milyen adottságaink, képességeink vannak, mik a céljaink, milyen az akaraterőnk, kitartásunk.

Mélyebb szint: milyen élmények, történések alakították ki jelenlegi viszonyulásainkat, érzéseinket, honnan erednek és mire irányulnak indítékaink, vágyaink, viselkedésünk mennyire van összhangban szándékainkkal, céljainkkal.

Társas szint: hogyan tudok megfelelni az irányomban támasztott követelményeknek és elvárásoknak, milyen hatást váltok ki másokból, hogyan látnak engem mások, mennyire egyezik az a kép, amit mások rólam alkotnak, azzal, amit én önmagamról kialakítottam.

Az önismeret tehát azt jelenti, hogy áttekintésünk van-e a saját személyiségünk összetevőiről, határairól és lehetőségeiről, betekintésünk. Van-e betekintésünk viselkedésünknek mozgató rugóiba, hátterébe, motívumrendszerébe, helyesen ítéljük meg az emberi kapcsolatokban játszott szerepünket, hatásunkat.

       

Önmagunkról alkotott elképzelésünket énképnek nevezzük, melynek az összetevői a következők:

Testkép: a testi jellemzőink összessége.

Morális énkép: erkölcsi tulajdonságaink összessége.

Individuális énkép: személyiségünk jellemzői.

Családi énkép: ahogyan a család értékelése alapján látjuk magunkat

Szociális énkép: ahogyan szűkebb és tágabb környezetünk értékelése alapján látjuk önmagunkat.

Énképünk tekinthető önértékelésünk alapjának, mely pozitív vagy negatív irányba egyaránt fejlődhet. Kialakulása elődlegesen a szülők nevelés által gyakorolt hatásától függ, hiszen egy pozitív, támogató, szeretetteljes családi légkör nagymértékben elő tudja segíteni a pozitív önértékelés kialakulását. Az ilyen személyiség jeggyel rendelkezők jó viszonyra törekszenek környezetükkel, képesek a konfliktusokat elsimítani, és jól be tudnak illeszkedni egy közösségbe. A feszült légkörű, kritikus családokban, ahol a büntetés és a hibák hangsúlyozása dominál, sokkal nagyobb eséllyel alakul ki a gyermekben negatív önértékelés. Az ilyen én képpel rendelkezők felnagyítják saját gyengeségeiket, érzékenyek a környezet negatív jelzéseire, védekezésre és támadásra készek, nehezen alkalmazkodnak.

Vissza az oldal tetejére

---

 

 

 

 

Pánikbetegség

 

A pánik szó minden bizonnyal a görög pásztoristen, Pán nevéből származik. Az ő iszonyatos, isteneket is megfélemlítő hangja váltotta ki a halandókban a "páni félelmet", a mindent elsöprő, az egész személyiséget elárasztó rettegést.

Nem valamiféle újfajta betegségről van szó, csak az elnevezés és pontos definiálás történt meg az utóbbi évtizedekben. Már Hippokratész írt néhány betegről, akiket időszakos szorongás, sőt rettegés gyötört (a baj ellen a görög orvos egyébként vízzel felesben higított bort ajánlott). Jean Jaques Rousseau 1776-ban Vallomásaim című művében így írta le tüneteit: "Egy reggel, amikor nem is voltam rosszabbul, mint máskor… egész testemben hirtelen megfoghatatlan változást éreztem. Leginkább valami viharhoz hasonlított, ami a véremben kerekedett, és egy pillanat alatt átjárta tagjaimat. Ütőereim oly erőteljesen lüktettek, hogy ütésüket nemcsak éreztem, hanem hallottam is. Hatalmas fülzúgás társult ehhez, … a zaj olyan erős volt, hogy hallásomat is eltompította.… Megítélhetik megdöbbenésemet és rémületemet: azt hittem, belehalok."

A pánikbetegség Rousseau-n kívül még számos híres embert sújtott, Julius Caesar, Goethe, Shelley, - s hogy a jelenkor hírességei közül is említsünk egyet - Kim Basinger is szenvedett tőle. Freud - aki maga is pánikbeteg volt - szorongásos neurózisnak nevezte a hirtelen félelmi rohamokkal, szívtünetekkel, izzadással, remegéssel, szédüléssel, hasmenéssel és alvászavarral járó betegséget. Sőt, arra is utalt, hogy a betegek a rohamok között is szoronganak, előre félnek a további rohamok bekövetkezésétől, és ezért igyekeznek elkerülni azokat a helyzeteket, amelyekben a roham bekövetkezhet. Ezzel voltaképpen le is írta azt a kórképet, amit az 1960-as évek óta pánikbetegségnek nevezünk, s amely a pánikrohamokból, az előrevetített szorongásból és az ehhez kapcsolódó elkerülő viselkedésből áll.

A pánikroham - még ha ismétlődik is - nem jelent okvetlenül pánikbetegséget. Szervi betegséghez is társulhatnak pánikrohamok; ilyenek lehetnek a hirtelen igen nagy vérnyomáskiugrás, a pajzsmirigy túlműködés, vagy a vércukor hirtelen lezuhanása. Másrész társulhat pánikroham valóságos vagy annak megélt veszélyhelyzetekhez is. A pánik egyáltalán nem ritka: pánikrohamok a lakosság mintegy 10%-nál, valóságos pánikbetegség mintegy 2-3%-nál fordul elő. Nőknél csaknem kétszer gyakoribb, mint férfiaknál, és leggyakrabban a 25-40 éves korosztályt - tehát az erejük teljében levő fiatal és középkorú embereket - érinti.

A pánikroham sokféle formát ölthet.

Hol jelentkeznek többnyire a rohamok:

zsúfolt üzletekben, sorban álláskor, vagy olyan helyen (színházban, moziban) tör ránk, ahol sokan vannak. nyílt utcán, esetleg járművön jelentkezik

Mit éreznek ilyenkor a páciensek:

Egyszer csak hirtelen idegenné válik körülöttem a világ. Tudom, hol vagyok, de mintha nem is én lennék, és nem tudom, hogy kerültem ide, mit keresek itt egyáltalán. Körülöttem minden idegennek látszik, kísérteties, furcsa gondolataim támadnak. Azt hiszem mindjárt agyvérzést kapok, vagy meg fogok bolondulni, talán már meg is bolondultam.

Kapkodom a levegőt, eközben elönt a verejték, egész testemben remegni kezdek. A szívem szörnyen gyorsan kalapál, kezeim, sőt a szám, a nyelvem is zsibbadni kezd. Érzem, ha akarnék, sem tudnék segítséget kérni, egy szó se jön ki a torkomon. Úgy érzem, ha nem jutok azonnal friss levegőhöz, azonnal szörnyethalok.

Olyan gyöngének érzem magam, Izzadok. Látom, hogy meghaltam vagy tartós kómában fekszem. Szinte látom magam kívülről, amint fekszem a földön, körülöttem tömeg, a mentősök próbálnak újraéleszteni, de hiába. Ha ilyenkor lát valaki, azt mondja iszonyú sápadt vagyok, fehér, mint a fal.

Látom, hogy meghaltam vagy tartós kómában fekszem. Forróság önt el, remegek, verejtékezem, ver a szívem, meg akarok fulladni!

A szorongásos roham időtartama változó, néhány perctől órákig tarthat. A roham megszűnéséhez néha az orvos vagy akár a nővér megpillantása is elegendő, sőt előfordul, hogy már a rendelő kapujában hirtelen elmúlik. A pánikroham egyik legijesztőbb tulajdonsága, hogy hirtelen, minden előzmény nélkül - mint derült égből a villámcsapás - jelentkezik. A beteg a rohamot megelőzően általában hétköznapi életét éli, nincs túlfűtött idegállapotban, és többé-kevésbé jól érzi magát. Akkor mi lehet a roham közvetlen kiváltó oka? A kiváltó ok rendszerint valami egészen jelentéktelen, szokványos testérzés, ami, valamennyiünknél, nap, mint nap jelentkezik. A pánikbeteg azonban hajlamos arra, hogy ezeket a banális panaszokat, fájdalmat, teltségérzést, feszülést közvetlen veszélyjelzésként, valamilyen fenyegető katasztrófa előhírnökeként értelmezze.

A kiváltó ok tehát nem maga a testérzés, hanem annak értelmezése.

A panasz fenyegető jelentést kap, és ez beindítja a szorongást. A szorongás - minthogy fokozott adrenalin termeléssel jár - újabb testi tüneteket okoz: a szív szaporábban és erősebben dobog, gyorsul a légzés stb. Ezek a tünetek újabb félreértelmezéshez, túlértékeléshez vezetnek, és végül beindul egy önmagát erősítő kóros kör, mely a pánikrohamhoz vezet.

A kapkodó légzés miatt kevés széndioxid marad ma szervezetben, aminek a következtében megváltozik a vér vegyhatása, ami az idegek és izmok ingerlékenységét  okozza. Ez véső soron- magyarázza a pánikroham legtöbb tünetét, a szívdobogást, légszomjat, remegést, izzadást, zsibbadást, szédülést, ájulásérzést.

A beteg a roham után általában alig emlékszik az azt kiváltó kellemetlen érzésre, a roham további tünetei annyival ijesztőbbek, hogy elnyomják a jelentéktelen érzés emlékét. Még kevésbé tudják visszaidézni a félreértelmezést, azt a szinte öntudatlan, automatikus gondolatot, ami a szorongásukat beindította. Az ún. kognitív viselkedésterápia egyik legfontosabb célja éppen az, hogy segítsen az automatikus gondolatok felismerésében, és megtanítsa a beteget arra, hogy más, hasonlóan elfogadható, de jóval kevésbé fenyegető értelmezési lehetőségeket találjon testi panaszok esetén. A másik igen fontos terápiás cél a helyes, lassú, kontrolált légzés megtanítása, mivel ezzel megelőzhető az öngerjesztő kóros kör beindulása.

Sok pánikbeteg esetében megfigyelhető, hogy a betegség egy igen nehéz, a személyiség minden erőforrását mozgósító, stresszel teli időszak után hetekkel vagy akár hónapokkal később jelentkezik. Úgy tűnik, hogy a beteg erejét megfeszítve megbirkózott a stresszel, azonban erőforrásai minden bizonnyal kimerültek, és a szabályozó mechanizmusokat a legkisebb megterhelés is kibillenti egyensúlyi állapotából. Más megközelítéssel az is lehetséges, hogy kialakult egyfajta "stressz-függőség", s a nyugalmi állapotban a szervezet maga gondoskodik a "hiányzó" stressz pótlásáról.

Már említettük, hogy a pánikbeteg életét nemcsak a rohamok keserítik meg, hanem a félelem a következő rohamtól. Ezért a beteg előbb-utóbb igyekszik elkerülni azokat a helyeket, helyzeteket, ahol - félelmei szerint - a roham be szokott következni. Az elkerülő viselkedés egyre több helyre, helyzetre terjed ki, s végül erősen korlátozza a beteg - és családja - életét. A pánikbetegség gyakran - egyes vizsgálatok szerint az esetek felében-kétharmadában - társul agorafóbiával. Az agorafóbia olyan helyzetekben jelentkező félelmet jelent, ahonnan nehéz - vagy kínos - elmenekülni, illetve ahol a pánikroham esetén nincs kéznél azonnali segítség. A betegek, mint az előző vallomásokból is látszik, más és más helyzeteket éreznek a legnehezebbnek. A legjellemzőbb helyzetek: tömegben tartózkodni, sorban állni, járművön közlekedni, utcán sétálni, vagy egyáltalán egyedül elmenni otthonról. A betegek nagy része ezért évek óta él a lakásban, ki sem mozdul, nem jár színházba, moziba, vagy ha mégis rászánja magát, akkor a sor legszélére ül, lehetőleg hátra, a kijárat közelébe. Ezt azonban csak külön rákérdezés esetén szokták említeni. Súlyosabb gondot okoz - különösen nőknél - ha a beteg nem tud zsúfolt üzletben vásárolni; ilyenkor rendszerint társat keres a bevásárláshoz. Sok nő nagy lelkiismeret-furdalással éli meg, ha nem mer elmenni gyermeke szülői értekezletére.

A fóbiások általában úgy érzik, hogy betegségük valami elfogadhatatlan, megmagyarázhatatlan, szégyellni való dolog, olyannyira, hogy legtöbben még háziorvosuknak sem mernek beszélni róla. Valóban nem sok megértésre találnak: baráti körük hitetlenkedéssel fogadja, nemegyszer kineveti őket, közeli rokonokból ingerültséget vált ki.  Agorafóbia esetén pl. a beteg iszonya attól, hogy el kell hagynia a házat rendkívüli módon megterhelheti, esetleg végveszélybe sodorhatja házasságát is.

Pedig a betegnek megértésre, sőt azon túl gyakorlati segítségre van szüksége. Gyógyszeres vagy pszichoterápiás kezeléssel, még inkább a kettő kombinációjával a fóbia gyógyítható, vagy legalábbis oly mértékben visszaszorítható, hogy a beteg  jelentős korlátozásoktól mentes, teljes életet élhessen.

Vissza az oldal tetejére

---

 

 

 

 

Pszichoszomatika

 

 A Pszichoszomatika a testi betegségek hátterében megbúvó, lelki tényezőkkel foglalkozik. A pszichoszomatikus zavarok közös sajátossága, hogy többféle ok együttesen játszik szerepet kialakulásukban, de a lelki tényezők, a stressz kulcsfontosságúak a betegség keletkezésében, kiújulásában és súlyosbodásában. Ha pedig így van, akkor ennek a gyógyulás, gyógyítás során is meg kell nyilvánulnia.

Minden orvos egyetért abban, hogy a hatékony gyógyítás - amennyire ez egyáltalán lehetséges - a betegség okát próbálja meg kiküszöbölni. Éppen ezért, a pszichoszomatikus betegségek esetén a hagyományos gyógyítás önmagában rendszerint nem elegendő. A hagyományos, akadémikus gyógyítás ugyanis a csak a testet, a szerveket, a betegséget veszi célba, s egyre újabb és hatékonyabb gyógyszerek segítségével próbálja meg helyreállítani az egészséget. Kizárólag gyógyszeres kezeléssel azonban gyakran nem születhet tartós eredmény, hiszen ez a szemlélet a betegséget provokáló, kiváltó lelki tényezőket figyelmen kívül hagyja.

A pszichoszomatikus zavarok megfelelő gyógyítása tehát midig többirányú. Természetesen magában foglalja a szervi károsodás biológiai szintű - tehát gyógyszeres, vagy ha szükséges, akár sebészi - gyógyítását, de ezzel egyenértékű szerepet kap a pszichológiai segítségnyújtás is. Mivel a pszichoszomatikus betegségek rendszerint krónikusak, vagy legalábbis kiújulásra hajlamosak, s ezért átszövik a beteg életvezetését, környezetéhez való viszonyulását, a gyógyításnak fontos szerepe van a rehabilitációban, a beteg számára megfelelő, személyiségének kiteljesedését biztosító életminőség biztosításában.

Ez a komplex megközelítés teszi lehetővé, hogy a beteg ne csak gyógyuljon, hanem meggyógyulhasson.

 

Miért éppen az a betegség?

A stressz, illetve - most már tudjuk - a stresszel való hibás megbirkózás igen sokféle betegséghez vezethet. Olyan, egymástól látszólag igen távol álló betegségek tartoznak ide, mint a magas vérnyomás, szívinfarktus, fekélybetegség, krónikus vastagbélhurut, asztma, de jelentős pszichés összetevői vannak az allergiának, elhízásnak, cukorbetegségnek, többféle bőrgyógyászati, reumatológiai, elváltozásnak, sőt a fertőző betegségekkel szembeni ellenálló képesség csökkenésének, de még a ráknak is.

Mitől függ, hogy az ember melyik betegséget "választja", vagyis a bőséges "választékból" melyikben betegszik meg? A válasz több oldalról is megközelíthető. Ez az a pont, ahol komolyan számításba jön a genetikai hajlam kérdése. Ez gyakorlati szempontból azt jelenti, hogy melyik szerv, szervrendszer a "leggyengébb láncszem", ami a külső megterheléseknek legkevésbé tud ellenállni. Ez lesz az, ami leghamarabb "eltörik", vagyis amelyen a betegség megjelenik. Más megközelítés szerint összefüggésbe hozhatunk bizonyos betegségeket meghatározott személyiségjegyekkel illetve konfliktus-szituációkkal.

Az állandó versenyhelyzet, az elfojtott indulatok, rohanás, időzavar például a szimpatikus idegrendszer aktiválódásához, s ezen keresztül magas vérnyomáshoz, infarktushoz vezethetnek.

Ezzel szemben az az ember, aki túlzottan befelé fordul, vagyis minden problémáját "lenyeli", de nem tudja azokat "megemészteni", tehát szükségképpen "megfekszik a gyomrát", fekélybetegségre veszélyeztetett.

A túlzott aggodalmaskodás, elbizonytalanodás a paraszimpatikus idegrendszer általvezérelt emésztőszervekben okoz károsodást.

De lehet a betegség valamilyen elfojtott érzelem, konfliktus szimbolikus kifejeződése is. A betegségnek ugyanis nemcsak oka, hanem jelentése, üzenete is lehet. Ha valaki tartósan túlhajszolja, kimeríti magát, s elkapja az influenzát - amelyet természetesen az influenza vírus okoz - annak az lehet az üzenete: "állj meg, pihenésre, nyugalomra van szükséged!"

Elviselni, beletörődni vagy változtatni, megoldani?

 

Pszichoszomatikus betegségek:

 

"Szívneurózis"

Funkcionális szívbántalomról vagy másképpen "szívneurózisról" akkor szoktak beszélni, ha a szívműködési zavar, a panaszok hátterében nem található szervi ok, tehát a szív voltaképpen egészséges. Ez azonban a beteget rendszerint nem túlzottan vigasztalja meg, mert ő - a negatív leletek ellenére - igencsak betegnek érzi magát. A tünetek általában bal oldali mellkasi fájdalomból, szapora szívdobogásból, ritmuszavarból állnak, és igen gyakran társul hozzájuk légzészavar, remegés, nyugtalanság, sőt halálfélelem. A tünetek gyakran pánikrohamok formájában jelentkeznek, és akár fóbiává is alakulhatnak; a beteg egyik orvostól a másikhoz szaladgál, és állandóan attól retteg, hogy bármelyik pillanatban meghalhat infarktusban.

Annak a valószínűsége, hogy ezek a betegek szívbetegségben haljanak meg, igen alacsony, de legalábbis semmivel sem magasabb, mint bármely panaszmentes ember esetében. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a betegek nagyon szenvednek tüneteik miatt. S ha azt hallják, hogy panaszaik "csak" ideges eredetűek, gyakran megsértődnek, mert úgy érzik, hogy nem veszik tüneteiket, sőt őket magukat sem elég komolyan.

Milyen pszichés problémák állhatnak a háttérben?

Ritmuszavar esetén, ha a szív "elakad" vagy vadul dobog, ez a rend megbomlását jelenti. A szívet - ahogy a köznyelvi fordulatok is utalnak rá - mindig egy érzelem billenti ki mértéktartó ritmusából. Ritmuszavarok általában olyan embereknél jelentkeznek, akik nem hagyják, hogy bármilyen érzelem kizökkentse őket a megszokott kerékvágásból, túlzottan tartják magukat az értelemhez, elnyomják érzéseiket, amelyek ezért nem téríthetik el őket a szabályoktól, az értelem által kijelölt úttól. Túlzottan teljesítmény- és sikerorientált világunk is az ész, az értelem egyeduralmát hirdeti. Ennek azonban nagy ára van. Az érzelem ugyanis nem hagyja teljesen elnyomni magát, legfeljebb eltéríthető. Testi tünet, ritmuszavar formájában jelentkezik, s ezzel kényszeríti elnyomóját arra, hogy - szó szerint - hallgasson a szívére.

Az infarktus soktényezős betegség, vagyis kialakulását nem lehet egyetlen okra visszavezetni. Inkább rizikófaktorokról szokás beszélni, olyan tényezőkről,  amelyek elősegítik a koszorúér elmeszesedését és ezáltal az infarktust. A legfontosabb rizikófaktorok: a vér emelkedett koleszterinszintje, a dohányzás, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, az elhízás, a mozgásszegény, ülő életmód.

Az utóbbi évtizedekben a fent felsorolt rizikófaktorokon kívül egy újabbat is számításba szokás venni, ez pedig az úgynevezett "A" típusú viselkedés. Az "A" típusú személyiséggel rendelkező egyén  lázasan tevékeny, egyszerre mindig többfélét csinál, (pl. borotválkozás közben telefonál, reggelizik, újságot olvas és rádiót hallgat). Örökké siet, egyre több tevékenységet tervez egyre kevesebb időre. Rendkívül türelmetlen, indokolatlanul izgatottá válik, ha sorba kell állnia, vagy autóvezetés közben, ha úgy érzi, hogy az előtte haladó autó túlságosan lassú. Türelmetlenné válik akkor is, ha úgy gondolja, beszélgetőpartnere túl lassan, vagy körülményesen fogalmaz, ezért gyakran közbevág, lábát himbálja, vagy türelmetlenül kopog az asztalon. Hirtelen haragú, ellenséges indulatokkal küzd, robbanékonyan beszél, erősen gesztikulál, elég gyakran használ "erős" kifejezéseket. Versengő természetű, még játék közben is igen fontos számára a győzelem, ha veszít, könnyen elveszti önuralmát. Tökéletességre törekszik, nagy követelményeket támaszt másokkal, de még nagyobbakat önmagával szemben. Úgy gondolja, hogy mindent magának kell elvégeznie, ha azt akarja, hogy hibátlan legyen a munka. Nagyon fontos számára a teljesítmény, a siker, rendkívül nagy energiát öl munkájába. Valójában állandó készenlétben él, egy percig sem képes lazítani.

A túlzottan teljesítmény- és sikerorientált személyiségben nem működnek a “biztosítékok”, s így a túlterhelés magát a szerkezetet károsítja.

Az "A" típusú viselkedés általában nagyon nehezen befolyásolható, hiszen igen mélyen gyökeredzik a személyiségben. Még az infarktus bekövetkezte után is nehéz változtatni rajta.  Az "A" típusú személyiség rendszerint nem ismeri fel azt, hogy magatartása, viselkedése súlyosan károsíthatja egészségét, vagy ha igen, akkor is "ilyen vagyok és kész" felkiáltással változtathatatlannak tartja azt. Sőt - mint sikeres menedzser - e magatartásban, viselkedésben látja előrehaladásának, sikereinek kulcsát. Ezért azután esze ágában sincs változtatni rajta. Az "A" típusú viselkedésnek ezért elsősorban a már bekövetkezett infarktus rehabilitációjában, a második infarktus megelőzésében van jelentős szerepe. Az "A" típusú személyiség, illetve a magatartás viselkedéstréninggel illetve pszichoterápiával módosítható.

 

Magas vérnyomás

Többnyire háromféle személyiség csoport tartozik ide.

- A betegek egy része rendkívül nyugodt természetű. Róluk mondják, hogy "fát lehet vágni a hátán". Erősen azonosul hivatásával, barátságos, rendkívül alkalmazkodó. A munkájával járó stresszt nem veszi tudomásul, még önmaga előtt is letagadja. Negatív érzéseit, indulatait sem éli meg, a konfliktusokért, kudarcokért önmagát okolja. 

- A betegek másik csoportja túlzottan érzékeny a stresszre, a mindennapi élet izgalmaira. A világot fenyegetőnek, ellenségesnek éli meg, ezért az apró kellemetlenségeket személyes sértésként értékeli. Hajlamos a bolhából elefántot csinálni. Túlzottan aggodalmaskodik, ott is legyőzendő akadályt lát, ahol pedig egyenes út vezet a siker felé. Mindemellett mindezt jelentős - túlzott - önuralommal leplezi. Negatív érzéseit nem meri, nem tudja, nem akarja kifejezésre juttatni.

- A harmadik csoport voltaképpen indulatos, kötekedő természetű. Gyakran kerül konfliktusba környezetével. Azonban túlzottan fél indulatos természetétől, semhogy konfliktusait nyíltan vállalhatná. Ezért indulatait elfojtja, s konfliktusai elől túlzott aktivitásba, szüntelen tevékenységbe menekül.

 

Látható, hogy a magas vérnyomásos betegek között gyökeresen eltérő, látszólag teljesen ellentétes személyiségvonásokkal rendelkező emberek találhatók. Mindhárom csoportra jellemző hogy nem képes elfogadni, illetve társadalmilag elfogadható formában kifejezni saját negatív érzéseit, indulatait.

Lehet-e változtatni az említett személyiség-jegyeken? Úgy gondolom igen, és mindez tanulható.

 

Az első és legfontosabb lépés, hogy fogadjuk el, vannak negatív érzéseink, indulataink. Nincsen abban semmi rossz, ha haragszunk, dühösek, elkeseredettek, csalódottak vagyunk. Fogadjuk el, sőt azonosítsuk magunkban ezt az érzést. Azután próbáljuk meg - kulturáltan, társadalmilag elfogadható formában - ki is fejezni.
Sok probléma forrása, hogy az emberek a konfliktusokat elkerülhető, sőt elkerülendő "rossznak" tekintjük. Pedig a konfliktus az élet, a változás feltétlen velejárója. A jól kezelt, megoldott és ezáltal meghaladott konfliktus  a fejlődés motorja lehet mind a családi kapcsolatokban, mind a munkahelyen, üzleti vállalkozásban. Segítője lehet egy új, jobb minőségű együttműködés kialakításának.

Érdemes megtanulni a konfliktuskezelés önérvényesítő, asszertív módját. Az asszertív (magabiztos), agresszív és non asszertív (bizonytalan) viselkedésmódok elkülönítése rendkívül fontos. Jelentős gátja lehet ugyanis a hatékony viselkedésnek az a vélekedés, amely az önérvényesítést a tolakodó önzéssel és agresszivitással azonosítja. A magabiztos, asszertív egyén képes igényeinek közlésére, jogaiért való kiállásra oly módon, hogy közben mások igényeit, érzéseit és érdekeit is figyelembe veszi. Konfliktusok esetén ezek megoldására és nem a konfliktust okozó egyén erkölcsi megsemmisítésére vagy leértékelésére törekszik. Az agresszív fellépés nem a konfliktusra irányul, hanem annak okozójára, míg a non asszertív, bizonytalan, önnön érdekképviseletére nem képes egyént az jellemzi, hogy nem tud kiállni jogaiért, konfliktus esetén sem tudja kifejezni érzéseit, igényeit, s ezért rengeteg sérelem, kudarc éri.

Ha megtanuljuk asszertíven kifejezni érzéseinket, megoldani konfliktusainkat, nemcsak hatékonyabbak leszünk, hanem elkerülhetjük számos betegség - köztük a magas vérnyomás bekövetkezését is.

A magas vérnyomásos betegeknek a gyógyszeres kezelés kiegészítésére különösen ajánlhatók a különféle relaxációs módszerek.

 

Légző rendszer

 

A légzés és a lélek, a szellem az emberi gondolkodásban - és így a nyelvekben is szoros kapcsolatban áll egymással. A magyar nyelvben a lélek - lélegzet egyértelműen mutatja ezt az összefüggést, ami szinte valamennyi nyelvben megtalálható. Latinul lélegezni spirare a szellem pedig spiritus, angolul, németül az inspiration egyszerre jelent belégzést és ihletet, sugallatot (ebben az értelemben a magyar nyelv is átvette az inspiráció szót). Görögül a psziché mind lelket, mind leheletet jelent. A hindu atman jelentése: lélegezni. A hinduk azt az embert, aki elérte a tökéletességet Mahatmának nevezik (pl. Mahatma Gandi), ami emelkedett lelket, de egyúttal nagy lélegzetet is jelent.
A bibliai teremtéstörténetben Ádám a földnek porából (anyagból) gyúrt lényből az isteni lehelet hatására vált érző, gondolkodó emberré. Emberi létünk első önálló cselekvése a légzés, amikor az újszülött világra jön, legelőször is lélegeznie kell. De ez az utolsó életműködésünk is, a haldokló "kileheli a lelkét".

 

A légzés és az érzelmek kapcsolatára is számos köznapi nyelvi fordulat utal. Ijedtünkben, félelmünkben elakad a lélegzetünk; visszafojtott lélegzettel hallgatjuk azt, ami nagyon fontos a számunkra, és igazán megérint minket, szívdobogva figyeljük a lélegzetelállító mutatványt. A tanulni vágyó szinte magába szívja a tudást. Szorongató, nehéz helyzetekben, konfliktusszituációban szinte fojtogató a légkör.  


A légző rendszer, melynek segítségével sejtjeink éltető oxigénhez jutnak, a bőrhöz hasonlóan az elhatárolódás és a kapcsolat szerve is. Ők a határaink az "Én" és a Külvilág ("nem Én") között, egyúttal általuk vesszük fel a kapcsolatot a külvilággal.
Míg azonban a bőr-érintkezés szoros, testi kontaktus, mely vállalható vagy elkerülhető (megérinthetünk valakit, vagy engedhetjük, hogy megérintsenek bennünket), egyfajta intimitás, elkötelezettséget jelent, addig a tüdőn, légzésen keresztül létrejövő kapcsolat légiesebb, távolibb, közvetettebb, viszont kényszerítő erejű, nem elkerülhető. Ezen kívül a légzés szoros összefüggésben áll a kommunikációval, hiszen beszéd közben a tüdőből kiáramló levegő rezegteti meg a hangszalagokat. Mindezek alapján talán nem meglepő, hogy a bőrbetegségek a nők, a légzőszervi (gége és tüdő) betegségek pedig a férfiak között gyakoribbak. Hiszen a nők viszonya az intimitáshoz sokkal ambivalensebb, mint a férfiaké. Egyrészt jobban igénylik az érintést, a simogatást, az összebújást, másrészt mindez számukra erős érzelmi elköteleződéssel jár. Ezzel szemben a férfiaknak több problémájuk van a kommunikációval, főként érzelmeik szóbeli kifejezésével.

 

 

A felső légúti hurut – amit általában „megfázásnak” nevezünk – voltaképpen az orr, garat, gége, légcső és esetleg a hörgők nyálkahártyájának gyulladása, és általában vírusok okozzák. Ahhoz azonban, hogy a mindig körülöttünk ólálkodó vírusok betegséget okozzanak az is szükséges, hogy immunrendszerünk kissé meggyengült állapota ezt lehetővé tegye. A védekező rendszer pedig meggyengülhet, ha fáradtak, kimerültek, túlhajszoltak vagyunk.

A nátha - az orrnyálkahártya gyulladása - gyakran nehéz szituációkban lép fel, amikor mindenből elegünk van. Nem az élet nagy, döntő, nehéz kríziseiről van szó, csak azokról a mindennapi helyzetekről, túlterhelésekről, amikor szeretnénk visszavonulni, pihenni, egyedül lenni egy keveset. Szimbolikus értelemben a nátha azt jelenti: "hagyjatok engem békén, nem akarok érintkezni, kapcsolatot teremteni senkivel". Ez első hallásra meglepőnek, talán erőltetettnek is tűnhet, de gondoljunk csak arra, hányszor mondtuk már: "Ne gyere a közelembe, náthás vagyok, megfertőzhetlek".

Azt hogy a jelen pillanatban mindenből - és mindenkiből - elegünk van,  rendszerint még magunknak sem merjük bevallani. Célunkat a betegség segítségével érjük el, az emberek megértően távol tartják tőlünk magukat, és így lehetőségünk van kivonni magunkat egy időre a megterhelő helyzetből. Ha nem értjük meg a betegség "üzenetét", nem lassítunk, nem vonjuk ki magunkat a forgalomból, akkor azt kockáztatjuk, hogy a közönséges náthából súlyosabb betegség alakul ki. A kórokozók megtámadhatják az orr melléküregeit, s így fájdalmas homlok- vagy arcüreggyulladásra tehetünk szert. A kórokozók az orrüregből lefelé, a torokra, gégére hörgőkre is ráterjedhetnek.

 

Ha a betegség a légcsőre, hörgőkre is ráterjed, köhögést okoz. Szimbolikusan a köhögés, tüsszentés agresszív cselekedet, segít a külvilág távoltartásában (hiszen mindenki tudja, ha a közelünkbe jön, több millió kórokozóval "ajándékozzuk meg"). Az állandó, rendszeres krákogás, köhécselés hátterében rendszerint lelki okok húzódnak meg. A krákogás a légutak megtisztításának kísérlete, mielőtt mondana valamit az ember. Sokan "köszörülik a torkukat", és ezzel hívják fel a figyelmet arra, hogy mondani kívánnak valamit. Aki azonban állandóan krákog vagy köhécsel, az voltaképpen olyan "hozzászólást" jelent be, amire sohasem kerül sor. Mondani szeretne valamit, de már a kezdet kezdetén elakad. Gyakran kritikára, ellenvéleményre utal, amit az ember nem mer kimondani. Máskor belső, érzelmi feszültség jele lehet, így akarunk túladni olyan törekvéseinken, amelyeket veszélyesnek, idegennek érzünk. A krónikus köhögés néha az elfojtott harag jele, olyan érzelmeké, amit a beteg nem vállal, nem mer szavakban kifejezni.

 

Az asztma rohamokban jelentkező nehézlégzés. Elsősorban a kilégzés nehezített, mely ilyenkor sípoló, fütyülő hangot is adhat. A fulladásos roham a kis hörgők szűkülete következtében alakul ki, melynek oka egyrészt a hörgőcskék simaizomzatának görcse, másrészt ilyenkor a hörgők nyálkahártyája duzzadt és nagy mennyiségű, sűrű váladékot termel.
 A betegek nagy részében (kb. 70%) az asztma allergiás eredetű exogén, míg másoknál külső ok nem állapítható meg. Az asztma kialakulásának hátterében is fellelhető némi öröklött, genetikus hajlam - a rokonok között több az asztmás és a más allergiás betegségben szenvedő beteg - ez azonban korántsem meghatározó. Sokkal jelentősebbek a környezeti hatások. Ezek között a fokozódó környezetszennyezés mellett figyelembe kell venni a lelki tényezőket is. Ez különösen szembeötlő, ha tudjuk, hogy a rózsa-allergiásnál a műrózsa látványa is asztmás rohamot válthat ki.

Az asztmát sokan az elfojtott sírás kifejeződésének tartják. Mivel a sírás nem megengedett, a hörgők, a tüdő jajgat, bömböl a beteg helyett. A sírás elnyomása a kisgyermekkorban fejlődik ki rendszerint akkor, ha az anya elutasította, sőt büntette azokat az eseteket, amikor a kisgyermek sírással, jajgatással  próbálta hívni őt. Az asztmás beteg a roham alatt lélegzetével együtt érzéseit is visszafojtja. Másrészt sok betegnél az önállóságra való törekvés, az autonómia-igény egyszerre van jelen a gyengédség, védettség iránt vággyal s ez az ellentét belső konfliktust okoz. Súlyos problémája lehet a kéréssel, elfogadással is. Jó ember, aki szinte mindig, erején felül adni akar, kapni, elfogadni azonban nem tud, nem mer - ezt önállósága, autonómiája feladásának éli meg. Más személyekkel való kapcsolatában az empátia, a beleérző képesség jellemzi, még konfliktusaiban is hajlamos túlzottan figyelembe venni a másik szempontjait - szinte azonosul velük - ezért gyakran nem képes az önvédelemre.

Úgy tűnik, nincs egységes asztmás személyiségszerkezet, de még olyan konfliktus-szituáció sem, amiről azt mondhatnánk, hogy biztosan rohamot provokál. A legnagyobb hasonlóság talán a "megbirkózási stratégiákban" található. Tudjuk, hogy gyermekkorban az asztma igen gyakori betegség. Valószínű, hogy ez az önvédelem, az "énvédő" mechanizmusok gyengeségével, kialakulatlanságával magyarázható. Sok gyermek "kinövi" a betegséget - defenzív, énvédő mechanizmusai megerősödnek, önvédelméhez nincs szüksége a tüdő sírógörcsére.  Súlyos, fenyegető, szorongáskeltő élethelyzetben azonban az énvédő stratégiák megrendülhetnek, s ez a betegség kiújulásához vezethet.

 

Emésztőrendszeri betegségek

 

Az emésztés során magunkhoz vesszük a külvilág egy részét, elválasztjuk a hasznosat a haszontalantól, a hasznosat befogadjuk, asszimiláljuk, míg a felesleges emészthetetlen dolgokat kiürítjük.
Mindezt érthetjük szó szerint, hiszen valóban az emésztő működés lényegét foglaltuk össze, de átvitt értelemben is. Hiszen az ember gyakran kénytelen "lenyelni a békát", van olyan, amit már "nem vesz be a gyomra", s a környezetében tapasztalt visszásságoktól "hányingere" támad.

.
Ha tehát (tartósan) hányingerünk van, akkor valószínűleg elutasítunk valamit, ami "megfekszi a gyomrunkat", valamit, amit egyáltalán nem akarunk befogadni. Mert ha nem tudjuk eltávolítani, akkor gyomrunk betegszik meg. Ha tartósan együtt kell élnünk valamivel, amit "nem tudunk megemészteni", akkor beleink túlérzékenyek lesznek, ami számos hasi panaszt okoz. A tartós vagy visszatérő hasmenés azt jelentheti, hogy valamit el akarunk távolítani magunktól, míg a székrekedés arról tanúskodhat, hogy valamit nem akarunk elengedni, feláldozni.

Gondolataink, érzelmeink közvetlenül befolyásolják sejtjeink működését. Kételkednek? Kérem, képzeljenek el egy szép, sárga, félbevágott, illatos citromot. Emeljék képzeletben nyitott szájuk fölé, és lassan, nagyon lassan kezdjék kifacsarni. a citrom levét.  Figyeljék, amint a halványsárga csepp végigfolyik a citrom felületén, és ajkukra cseppen. Képzeljék el szájukban a savanyú ízt. Ugye, hogy összefutott a nyál a szájukban? A nyál is emésztőnedv, nyálmirigyeink termelik. Ahogyan a fantáziaképek, gondolatok hatására fokozódott nyáltermelésünk, ugyanúgy fokozódik a gyomor apró mirigyeiben is az emésztőenzim és a sósav termelése is.

Pavlov híres kísérlete óta az is nyilvánvaló, hogy teljesen közömbös ingerek is kiválthatják ugyanezt a hatást, ha elég gyakran kapcsolódtak össze az étkezéssel. (Pavlov minden alkalommal, amikor kísérleti kutyáinak enni adott, megszólaltatott egy csengőt. Egy idő után a kutyák nyálelválasztása már pusztán a csengő hangjára megindult. Ezt nevezte el feltételes reflexnek.) Hasonló feltételes reflexek kialakulásához persze nincs szükség előre megtervezett kísérletre. Az evőeszközök csörgése, egy szépen megterített asztal látványa is elindíthatja az emésztőnedvek termelést.

 

A hasmenés

 

A hasmenésnek sokféle oka lehet. Okozhatják heveny bélfertőzések, gyulladások, de az emésztési és felszívódási zavarok is hasmenéssel járnak. Nagyon gyakran hasmenést okoz a szorongás, a stressz is. Kialakulása a paraszimpatikus idegrendszer túlsúlyára vezethető vissza. Gyerekek gyakran hasfájással, hányással, hasmenéssel jelzik, hogy nem akarnak óvodába, iskolába menni. Vigyázat! A gyerek nem szimulál. Miként a szorongás, úgy a fájdalom is valódi. Még akkor is, ha nem kíséri "kézzel fogható" hasmenés. 

Felnőtteknél sem ritka, hogy nehéz, megterhelő helyzetekben hasmenés jelentkezik. A leggyakrabban szorongáskeltő helyzetekben fordul elő, amikor az ember úgy érzi, hogy túlzott követelményeknek van kitéve, amelyeknek nem tud megfelelni. Ezt éli át a vizsgázó, különösen akkor, ha elég gyakran ismételgeti magának: "Biztos, hogy meg fogok bukni. Amilyen az én szerencsém, pont azt a tételt fogom húzni, amelyiket a legkevésbé tudom. Hiába tanultam, úgysem fog eszembe jutni semmi. Ott fogok ülni, és egy hang sem jön ki a torkomon". Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal könnyen elérhetjük, hogy paraszimpatikus idegrendszerünk aktiválódik, és a vizsga napján alig tudjuk elhagyni a WC körzetét.  (Arról nem is beszélve, hogy a negatív hozzáállás, kondicionálás önmagát beteljesítő jóslatként működhet, s így jó eséllyel érhetjük el, hogy valóban megbukjunk a vizsgán.)

Hasonló teljesítmény-szorongás léphet fel munkahelyi felvételt megelőző interjúhelyzetben, és akkor is, ha szerepléshez nem szokott személy - legyen bármilyen nagy tudású, a mindennapi élethelyzetekben határozott egyéniség - előadást kénytelen tartani. A hasmenés hátterében ilyenkor a tehetetlenség, kiszolgáltatottság érzése, a megszégyenüléstől, kudarctól való félelem áll. Bár a nagyfokú lámpalázzal megáldott - pontosabban megátkozott - emberek általában azt hiszik, hogy bajukra nincs orvosság, tudnunk kell, hogy a határozott fellépés, a jó előadó képesség tanulható

 

Székrekedés

 

A székrekedés emésztőszervi betegség (pl. vastagbélgyulladás, bélelzáródás, daganat) tüneteként is jelentkezhet, leggyakoribb oka azonban a helytelen (rost- és folyadékszegény táplálkozás, a mozgásszegény, ülő életmód és a stressz.

Fontos azonban tudni, hogy sok tévhit él a székürítéssel kapcsolatban. Sok egészséges embernél csak 2-3 naponta van székürítés, míg másoknál naponta 2-3-szor is. Ez nem kóros, semmi problémát nem okoz.
Mégis, a krónikus székrekedés népbetegségnek számít, egyes statisztikák szerint a nők 35%-a, a férfiak 10%-a hajlamos a szorulásra. Az emberek csaknem negyede használ többé-kevésbé rendszeresen hashajtót. Pedig sok hashajtó görcsöket, hasmenést okozhat, és a tartós szedésük hozzászokáshoz, bélkárosodáshoz is vezethet.

Miközben könnyen elhisszük - sokunknak van róla saját élménye is - hogy a szorongás, a stressz hasmenést okozhat, addig székrekedés pszichés háttere korántsem ennyire közismert. Azt még elfogadjuk, hogy a hajszás reggeli munkába indulás, az utazási stressz, az illemhelyek nem mindig hívogató állapota szorulást okozhat. (Hány külföldi nyaralás, vidéki kikapcsolódás örömteli perceit zavarta meg makacs kellemetlen székrekedés, melynek oka nem más, mit hogy idegen, s talán nem is makulátlan illemhelyen kellett végezni a "dolgunkat").  
Vajon mi lehet az oka annak, hogy a nők között több mint háromszor olyan gyakori a székrekedés, mint a férfiaknál? A nőknél minden bizonnyal nagy szerepet játszik a hajszás reggeli munkába indulás, pontosabban a túlzott felelősségérzet. A nők nagy része ugyanis úgy érzi, hogy ő felelős azért, hogy a család minden tagja időben felkeljen és elkészüljön. Nem marad ideje önmagára figyelni, s így gyakran elnyomja - vagy észre sem veszi - a székelési ingert.

A székletnek, székürítésnek mély és szerteágazó szimbolikus jelentése is van. Az ürülék, egyrészt szenny és mocsok, s mint ilyen, az agresszió kifejeződése lehet. Erre több olyan kifejezés, nyelvi fordulat utal, amit haragunk, dühünk kinyilvánítására használunk, mint a "le van…", "teszek rá", "kinyalhatja…" stb. A székrekedés tehát ebben a vonatkozásban az agresszió gátlásaként fogható fel.

Jóval nehezebb elfogadni, hogy a széklet egyúttal az érték, a pénz, az ajándékozás szimbóluma is lehet. A szólások, mesék világa itt is segítségünkre lehet. Emlékezzünk csak az arany szamárra, amelyik ürülék helyett aranytallérokkal ajándékozza meg gazdáját. Ürülékbe lépni ugyan meglehetősen kellemetlen, a néphit szerint mégis szerencsét jelent. És gondoljunk csak bele, mi az első "ajándék" amivel a 2-3 éves kisgyermek "megajándékozza" szüleit? Hogy tudnak örülni a kis, barna, korántsem ibolyaillatú kupacoknak, ha a gyermek végre nem a pelenkába, hanem a bilibe helyezi el őket! De nemcsak örülnek, meg is dicsérik a gyereket, akit a dicséret büszkeséggel tölt el. A "produktum" tehát nemcsak ajándék, hanem teljesítmény is egyben. S mivel a szobatisztaság időszaka egybeesik a jól ismert "dac-korszakkal", a gyerek ellenkezését nem egyszer az "ajándék" megvonásával fejezi ki.

Ebben az összefüggésben a székrekedés a túlzott ragaszkodás, elengedési képtelenség jele lehet. Idős korban gyakori, hogy a székrekedés az elszegényedéstől való félelem következtében alakul ki. Az erőt meghaladó nagy kiadásokat, költekezést gyakran kíséri átmeneti székrekedés. Tartós esetben jelezhet túlzott, fukarságba hajló takarékosságot, vagy - éppen ellenkezőleg - a túlzott adakozás, áldozatvállalás belső kompenzációjaként jön létre. Lehet visszahúzódás, bizalmatlanság jele is, amikor az egyén - a tünet nyelvén azt mondja: "nem várok semmit másoktól, de meg kell tartanom, amim van".

Fontos megtanulni az elengedést, átadást!
 

Túlérzékeny bél

 

Túlérzékeny, irritábilis bél szindróma (IBS) igen gyakori - bár sokszor nem felismert - betegség. Egyes statisztikák szerint a hasi panaszok miatt orvoshoz forduló betegek mintegy felének ez a baja!
A tünetek igen változatosak: teltségérzés, puffadás, gázos belek, korgó-morgó has, émelygés, fájdalom, ami lehet enyhe, egész hasat betöltő, de lehet görcsös, vándorló, sőt éles, egy pontban megjelenő is. Jelentkezhet hasmenés, székrekedés, vagy akár a kettő váltakozása is. Látható, hogy a tünetek mindenféle hasi betegség tüneteit utánozhatják, és igen változatosan jelennek meg.

Éppen ezért az orvost a panaszok nagy nehézségek elé állítják, hiszen a gyomor- bélrendszer mindenféle szervi betegségét ki kell zárnia. A túlérzékeny vastagbél ugyanis egyértelműen funkcionális betegség, hátterében semmiféle szervi eltérést nem lehet kimutatni.

A betegség hátterében a gyomor- bélrendszer érzés- és mozgászavara áll. Az érzészavar azt jelenti, hogy a hasban, főként a vastagbelekben található nyomás- és fájdalom-érző idegvégződések (receptorok) ingerküszöbe lecsökkent. Így a beteg olyan ingereket is megérez, sőt fájdalomként él meg, ami más ember számára nem érzékelhető, vagy legalábbis nem tudatosul. Ilyen például a belekben képződő gázok feszítése.

A másik ok pedig a gyomor és a belek mozgászavara. A gyomor esetében ez azt jelenti, hogy fala nem tud kellőképpen ellazulni, ezért a beteg már kis mennyiségű étel, vagy akár egy pohár víz elfogyasztása után teltséget érez. Máskor a belek mozgása nem kellőképpen összerendezett. Gyakoribbak a helyi körkörös összehúzódások, ami görcsös fájdalmat okoz. A görcs a has bármely pontján jelentkezhet, ezért az IBS szinte valamennyi emésztőrendszeri betegség tüneteit utánozhatja a fekélytől az epekőbetegségen át egészen a vakbélgyulladásig. Előfordul, hogy a bélfal egy szakasza tartósan összehúzódik, ez is fájdalommal jár, és a béltartalom előrehaladása is akadályozott, vagyis székrekedés jelentkezik. Máskor a bélfal az előrehaladó ún. perisztaltikus mozgás fokozódik, ami hasmenéshez vezet.

A betegség hátterében leggyakrabban tartós szorongás áll. Ez elég gyakran egzisztenciális szorongás. A betegek általában igen lelkiismeretes, megbízható emberek, akik önhibájukon kívül valamilyen formában egzisztenciális válságba kerültek. Egyre gyakrabban jelentkeznek olyan páciensek, akik a privatizáció, átszervezések, leépítések miatt éveken át rettegek munkahelyük elvesztésétől. Mások - már a munkahely elvesztése után kényszervállalkozóként próbáltak meg helytállni, és folyamatosan attól féltek, nem találják meg helyüket a számunkra idegen gazdasági környezetben, alkalmatlannak bizonyulnak, és önmagukat, családjukat anyagi végromlásba döntik. 

A betegek gyakran túlérzékenyek, kevés az önbizalmuk, és hajlamosak mások szavait, tetteit ellenük irányuló fenyegetésként felfogni. A világot veszélyesnek, ellenségesnek élik meg, de kerülik az összeütközést, a konfliktust. Negatív érzéseiket, szorongásukat mélyen magukba zárják. A fölhalmozódott érzelmi nyomás végül felborítja a vegetatív idegrendszer egyensúlyát, és bélműködési zavarokhoz vezet.

 

Fekélyes vastagbél-gyulladás (colitis ulcerosa)

 

Meglehetősen súlyos, makacs, nehezen gyógyítható betegség. Kezdetben a végbél, később a vastagbél felsőbb szakaszain is krónikus gyulladás, vérző fekélyek alakulnak ki. A betegség járhat görcsökkel, hasi fájdalommal, a legjellemzőbb tünete a véres-nyákos hasmenés, ami súlyos esetben akár napi 10 - 20 alkalommal is jelentkezhet. A székelési inger olyan hirtelen, parancsoló lehet, hogy a beteg nem meri elhagyni lakását, ezért munkaképtelenné válik. Egy ilyen rossz időszak után a beteg hónapokig, akár évekig is tünetmentes lehet, majd a betegség újra meg újra fellángol.

A betegség oka tisztázatlan. Kialakulásában biztosan szerepet játszanak autoimmun folyamatok. Ez azt jelenti, hogy a szervezet a bélben mindig megtalálható saját baktériumflóra illetve a saját bélnyálkahártya ellen termel ellenanyagokat. Azt azonban nem tudjuk, hogy mi indítja el az autoimmun reakciót. Bár a lelki folyamatok kóroki szerepe nem teljesen bizonyított, az egyértelműen kimondható, hogy a tünetek visszatérésének, a betegség fellángolásának hátterében nagyon gyakran nehéz élethelyzet, stressz áll.

A betegek személyiségére - mint emésztőszervi betegeknél általában - nagyfokú fegyelmezettség, érzelmi visszafogottság jellemző. Agresszivitásuk olyan mértékben gátolt, hogy nemcsak tetteik, hanem negatív érzéseik, gondolataik miatt is hajlamosak bűntudatot érezni. Rendkívül lelkiismeretesek, rendszeretők, pontosak, szinte pedánsak, igen fontos számukra a tisztaság, a rend.

Gyermekkorukra, családjukra jellemző az erős, korlátozó, büntető anya, aki minden függetlenségi törekvést visszautasított és megtorolt, és a passzív, visszahúzódó, a családból mintegy kivonuló apa. A betegek egy részében emiatt jelentős a függőség-igény, önbizalom hiány, amit gyakran  fokozott felelősségvállalással, teljesítménnyel, tökéletességre törekvéssel, mások támogatásával kompenzálnak. Gondolkodásukra jellemző a pesszimizmus, hajlamosak a depresszióra. A betegség rendszerint akkor kezdődik - vagy rosszabbodik - amikor a személyiséget teherbíró képességét meghaladó stressz éri.

 

Epekő - megkövesedett szerepkonfliktus

 

Az epekövesség nőknél jóval gyakoribb, mint férfiaknál, sőt azt is megfigyelték, hogy férjezett, gyermekes asszonyok körében jellemzőbb, mint egyedülálló, gyermektelen nőknél. Az epekövesség gyakran nehezen megoldható szerepkonfliktusok szimbolikus kifejeződése. Olyan nőknél fordul ugyanis leggyakrabban elő, akik - életük egy szakaszában nehezen tudják összeegyeztetni az anyaságot hivatásukkal. Dolgozó nők, akik nagyon szeretik gyermekeiket, de nem akarják feláldozni hivatásukat, karrierüket az anyaság oltárán. Épp ezért igyekeznek egyaránt megfelelni mindkét szerep elvárásainak. Ha mindehhez maximalisták, és tökéletességre törekszenek, akkor nem csoda, hogy mindkét szerepükben elégtelennek érzik magukat. Eközben állandó bűntudatuk van, hiszen nem tudnak elegendő időt tölteni gyermekeikkel, s ezért úgy érzik, nem elég jó anyák. Ellentétes késztetések között vergődnek. 
Ezeknek az ellentétes késztetéseknek lehet szimbolikus kifejeződése az epebetegség. Amikor az epehólyag összehúzódik - az ellentétes késztetés kifejeződéseként - a körkörös záróizom nem lazul el, ami epepangást okozhat, és gyakori ismétlődés esetén kőképződést indíthat el.

 

Immunrendszer

Érzelmi állapotaink és a stressz is nagymértékben befolyásolják immunrendszerünk működését.

Igen érdekes, hogy a fertőzések, járványok (spanyol-nátha) nagy többsége nem a háború alatt, hanem azt követően alakul ki. Úgy tűnik, hogy az állandó veszélyt, stresszt, a készenléti állapotot követő kimerültség az, ami kedvez a kórokozóknak.

A fertőzéseket kórokozók - baktériumok, vírusok, esetleg gombák - okozzák. Az, hogy valaki megkap-e egy fertőzést két dologtól függ: egyrészt a szervezetébe került kórokozók számától, és fertőzőképességétől, másrészt immunrendszerének aktuális állapotától.

Az immunrendszer állapota persze sok mindentől függ, a szociális körülményektől, a kielégítően kalóriadús táplálkozástól, a vitamin (különösen a C-vitamin) ellátástól, de igen fontos, el nem hanyagolható tényező a stressz is.

Egyetemeken, főiskolákon jól ismert, hogy vizsgaidőszakban a hallgatók gyakran megbetegszenek. A lázas fertőző betegségek megszaporodása a vizsgaidőszakban nem valami furcsa járvány, hanem a fokozott stressz terhelés következménye. Több amerikai kutatóhelyen igazolták, hogy az egészséges fiatal egyetemisták vérében, ill. nyálában kimutatható ellenanyagszint a vizsgaidőszakban csökken, tehát könnyebben kapják meg a fertőzéseket.

Ne gondoljuk, hogy a gyerekek nincsenek kitéve tartós és jelentős stressz terhelésnek. A kistestvér születése, a bölcsődébe, óvodába járás, az elszakadás az édesanyától, nagymértékben befolyásolja a gyermekek ellenálló képességét. De még az örömteli várakozás is stresszt jelent: megfigyelték már milyen gyakran betegszenek meg a kisgyerekek karácsonykor vagy egy alig várt nyaralás alatt?

Az iskolai stressz, a túlzott teljesítménykényszer is nagy fokban befolyásolja a gyermekek ellenálló képességét. Egy szigorú, merev, büntető tanítónő osztályában jóval nagyobb arányú a hiányzás, a lázas betegségek előfordulása, mint engedékenyebb, a gyermeket szerető és megértő társnőjénél.

Minden napi dolog a herpesz és a lelkiállapot, a stressz kapcsolata is. A herpesz vírus által okozott betegség, leggyakrabban az arcon, a száj körül alakul ki. Gyulladt bőrön csoportos hólyagocskák jellemzik, amelyek felszakadva fájdalmas sebekké válhatnak. Nem ritka, hogy a tünetek elmúlnak, de a vírus nem pusztul el, hanem megbújik a bőr mélyebb rétegeiben, és a szervezet legyengülése (pl. hideghatás, megfázás), vagy akár stressz hatására a tünetek ismételten kiújulnak.

 

Lelki okok a láz hátterében

 

A pszicho-neuro-immunológia bebizonyította azt - az egyébként már régen ismert tényt, hogy lelkiállapotunk, érzelmeink befolyásolják immunrendszerünk működését. A lázat leggyakrabban fertőzés, azt pedig kórokozók (baktériumok, vírusok) okozzák. Az viszont, hogy valaki megkap-e egy fertőzést nagymértékben függ, immunrendszerének aktuális állapotától. Az stressz, szorongás, bánat gyengíti az immunrendszert s ezáltal elősegítik a kórokozók bejutását a szervezetbe.

A meghűlés, a lázas felső légúti hurut (nátha, köhögés, torokfájás, láz) gyakran nehéz szituációkban lép fel, amikor mindenből elegünk van. Nem az élet nagy, döntő, nehéz kríziseiről van szó, csak azokról a mindennapi helyzetekről, túlterhelésekről, amikor szeretnénk visszavonulni, pihenni, egyedül lenni egy keveset. Szimbolikus értelemben azt jelenti: "hagyjatok engem békén, nem akarok érintkezni, kapcsolatot teremteni senkivel." Ezt azonban rendszerint még magunknak sem merjük bevallani. Ha viszont megfázunk, nyugodtam mondhatjuk: "Ne gyere a közelembe, lázas vagyok, megfertőzhetlek." Célunkat tehát elérjük: az emberek megértően távol tartják tőlünk magukat, és így lehetőségünk van kivonni magunkat egy időre a megterhelő helyzetből. Ha nem értjük meg a betegség "üzenetét", nem lassítunk, nem vonjuk ki magunkat a forgalomból, akkor azt kockáztatjuk, hogy a közönséges meghűlésből súlyosabb betegség alakul ki.

Ha ön elfárad, vagy egyszerűen csak "elege van",  megengedhet magának néhány nap pihenést, kikapcsolódást? Ha megfázik, náthás, a torka fáj, vagy hőemelkedése van, otthon marad egy-két napra pihenni, gyógyulni? Vagy azt mondja magában: "Csak nem fogok egy ilyen semmiség miatt otthon maradni?" És tovább húzza az igát, halomra fertőzve stressztől szintén legyengült immunrendszerű munkatársait.

Gondoljuk csak át! Ha nem figyel oda testének apró jelzéseire, az könnyen megbosszulhatja magát. Ha túlterheli immunrendszerét, nem hagy neki időt, lehetőséget, hogy megbirkózzon a kórokozókkal, akkor nagyobb veszélynek teheti ki magát. A lábon kihordott influenza gyakrabban okoz szövődményeket. Ne várja meg, míg egy magas láz, esetleg tüdőgyulladás mindenképpen ágyba kényszeríti.

 

Gyulladások

 

Amikor fertőzésekről, gyulladásról, az immunrendszer működéséről beszélünk, szinte mindig háborús hasonlatokat használunk: "az immunrendszer katonái legyőzik az ellenséges, betolakodó, támadó kórokozókat." Használjuk a betegséget metaforaként. És vizsgáljuk meg, milyen analógiát találunk a testben dúló háború és mindennapjaink lelki folyamatai között!

Az analógiát mindennapjaink apró csatározásaiban, konfliktusaiban találhatjuk meg. A gyulladás tehát a test nyelvén kifejezett konfliktus. Ha nem nézünk szembe konfliktusainkkal, nem oldjuk meg, nem haladjuk meg őket, akkor azok kénytelenek a test nyelvén megszólalni.

A kultúra, amelyben élünk, rendkívül konfliktus-ellenes. Az érdekellentétet, konfliktust valami rossznak, elkerülendőnek, letagadandónak tartjuk. Pedig a felismert, kimondott és megoldott konfliktus a haladás, a fejlődés motorja. Ha nem nézünk szembe konfliktusainkkal, önmagunk előtt is eltagadjuk érdekeinket, negatív érzelmeinket, akkor a konfliktus testi "háború", gyulladás formájában törhet ki.

Ahogyan nem élhetünk steril, csíramentes környezetben, ugyanúgy nem élhetünk stressz- és konfliktusmentes világban. Amiként - immunrendszerünk segítségével megbirkózunk a fertőzésekkel, meg kell találnunk a módját, hogyan éljünk együtt konfliktusainkkal, hogyan haladjuk meg, hogyan oldjuk meg őket.

Nézzük meg ebből a szempontból a védő oltások témáját is. Az oltásnak két fő típusát ismerjük: a passzív és az aktív immunizálást. Passzív védőoltás esetén - amelyet csak ritkán használnak, amikor a fertőzés már nagy valószínűséggel bekövetkezett, és nincs idő az aktív immunizálás kifejlődését kivárni - kész ellenanyagot juttatnak a szervezetbe. Lélektani szinten ez kész szabályok, parancsolatok, probléma-megoldási receptek alkalmazását jelenti.

Aktív immunizálás esetén legyengített kórokozót juttatnak a szervezetbe, amely így - veszélytelen körülmények között - maga tanulja meg az ellenanyag képzését. Analógiánk szempontjából ilyenek a személyiség-fejlesztő, konfliktus-kezelést tanító tréningek. Ezeken veszélytelen, "laboratóriumi" körülmények között találhatjuk meg, kísérletezhetjük ki pl. a nekünk legjobban megfelelő konfliktus-megoldási módszereket.

 

Az allergia lelki okai

 

Az allergia eltúlzott védekezés. Az allergiás embernél az egyébként helyénvaló, életfontos elhárítás mértéktelenné, túlzottá válik. Immunrendszerünk voltaképpen egy védelmi hadsereg, amelynek célja a betolakodó kórokozók legyőzése, távoltartása. Az allergiás egyén azonban „állig felfegyverkezik”, s ellenségképét egyre nagyobb területekre terjeszti ki. Egyre több anyagot tart ellenségesnek, s egyre erősebb fegyvereket vet be, hogy legyőzze őket.

Olyan ez, akár a fóbia. Aki fóbiásan irtózik, fél például a póktól, annak aránytalanul hevesek a reakciói, ha megpillant vagy akárcsak elképzel egy pókot. Pánikba esik, remegni, verejtékezni kezd, szíve vadul kalapál, akár el is ájulhat. A logikus gondolkozás nem segít, hiába tudja, hogy a legrosszabb, ami történhet, egy kelletlen, viszkető csípés. Vagyis a reakció súlyosabb, veszélyesebb, mint az, ami kiváltotta.

Ugyanez a helyzet az allergiánál. A kiváltó anyag, az allergén voltaképpen teljesen veszélytelen, ártalmatlan virágpor, fű, macskaszőr, vagy házi por, az immunrendszer mégis veszélyesnek minősíti. Az immunrendszer téved - és túlreagál. A panaszokat nem az allergén, hanem a túlzott reakció okozza.

Elképzelhető, hogy az allergia az elfojtott agresszivitásnak a jele, amit az ember nem mer megélni, kifejezni, sőt olyan mélyen elrejti magában, hogy nem is tud róla. Ezért kénytelen testi tünetekben kifejeződni. Másrészről lehet az allergia fel nem ismert, elfojtott szorongás kifejezője is. Ha egyetlen anyagról van szó, akkor gyakran megtalálható a beteg élettörténetében egy olyan rég elfelejtett epizód, amikor az allergén valamilyen ijesztő, félelmetes helyzethez kötődött, és ezáltal, valamilyen jelentést kapott. Ez minden betegnél más és más, egyéni, és gyakran csak módosult tudatállapotban férhető hozzá. Mégis összefoglalhatunk néhány jellemző, általánosnak tekinthető vonást.

A macskaszőrhöz a simogatást, érintést, becézgetést, intimitást asszociálhatjuk, macskaszőr-allergiásoknál gyakran ez a terület az a lélekben, ami szorongásokkal terhelt. Ugyanezt a területet szimbolizálja a virágpor, a szénanáthások "kedvelt" allergénje, a termékenység, a megtermékenyítés jelképe. A házipor-allergiában nemegyszer a tisztátalantól, piszkostól, mocskostól való félelem nyilvánul meg. Gyakran az allergén eredeti jelentése már elmosódott, sőt el is tűnt, az immunrendszerben a hibás kapcsolat mégis megmaradt.
Az allergiások nagy része nem egyetlen anyagra, hanem nagyon sokra, egyre többfélére reagál. Az ilyen ember a test nyelvén tulajdonképpen azt mondja. "A világ veszélyes, nem védekezhetem elég erősen ellene". S csodálkozhatunk-e az egyre terjedő bűnözés, a háborúk, a terrorizmus árnyékában az allergiák szaporodásán?

Vissza az oldal tetejére

---

 

 

 

 

 

Szexuális zavarok

 

  

Nagyon érdekes, hogy a férfiak, és a nők orgazmus élménye abból a szempontból igen különböző, hogy egy férfi általában egyértelműen el tudja dönteni, hogy az érzés, amit érez, az orgazmus-e vagy nem, hiszen többnyire látható jelei vannak!

Újabban mind gyakrabban hallom a hölgyektől, hogy azért nem képesek elélvezni, mert nem tudnak felnézni a férfiakra. Ez a jelenség az u.n. emancipáció, káros melléktermékének tekinthető, amely a nemiség területén is szerepcseréket hozott létre, és gátolja az önátadás, átélés –egyébként magasztos- folyamatát. Kiegyensúlyozott szexuális élet alapfeltétele a harmonikus érzelmi élet is.

A nők esetében is a legtöbbször az orgazmus megtörténte egyértelmű, de mégis inkább egy skáláról beszélhetünk, amelynek az egyik végén a tetőzési fázis (plató fázis) nagyon kellemes érzése van, a másik végén pedig az orgazmus. Nem mindig lehet egyértelműen megkülönböztetni ezt a két élményt.

Úgy tűnik, hogy, egyelőre, örök dilemma a vaginális - tehát a hüvely ingerlése által kiváltott - és a klitorális (tehát a csikló és a kisajkak ingerlése által kiváltott) orgazmus összehasonlítása, ill. létezik-e ez a két- féle orgazmus. Nagyon sok nő két különböző jól érezhető érzésként irják le. Mások ugyanolyan érzésnek tartják, sőt a vizsgálatok ezt valószínűsítik! A tankönyvek is, az orgazmus kiváltásában is az esetek nagy  többségében a csikló és a kisajkak ingerlését tartják jelentős tényezőnek, akár a mozgások által közvetetten, illetve szándék nélkül ingerelve azokat, vagy direkt, szándékos közvetlen ingerléssel. A nők nagyobb része inkább klitorális ingerléssel jut el az orgazmushoz és csupán a nők harmada képes vaginális orgazmusra.
A legújabb kutatások már egyre gyakrabban beszélnek az „U” pont ingerlésével kiváltott orgazmusról is!

Talán fontos megjegyezni, hogy van különbség a különböző helyeken kiváltott orgazmusok során létre jött érzésekben, az élményben, és azt is, hogy mind három esetben ugyanazok a folyamatok zajlanak le, így nem indokolt ennek a három orgazmus fajtának a megkülönböztetése. De különbségek viszont vannak, és adódnak a kapcsolódó hiedelmek, sémák, elképzelések, elvárások miatt.

Egy a lényeg, hogy minden nő szempontjából létezik egy olyan ideális közösülési mód, ami a személyes klitorális és vaginális érzékenysége szempontjából megfelelő. Valamint érdemes tudomásul venni, hogy minden nő képes eljutni az orgazmusig! Bár lehet, hogy csak tanulás, sok gyakorlás után!

A személyes igények, elvárások és élmények igen különböznek. Vannak, akik számára az jelent a problémát, hogy nem jutnak el az orgazmusig, míg mások a vaginális úton elért, vagy a többszörös orgazmus elérésének hiánya okoz gondot.

 

A szexuálpszichológus kizárólag a lelki eredetű működészavarokat kezel!

 

Közismert tény, hogy a férfiak minden magömléskor orgazmushoz jutnak, a nőknek viszont gyakorlás útján kell megtanulniuk e csúcsélvezet elérését, átélését. A női orgazmus kizárólag csak akkor következik be, ha a szeretkező (vagy önkielégítést végző) lányok, asszonyok képesek ellazulni és teljesen átadni magukat az élménynek. Az utóbbiak azonban nagymértékben függenek az aktuális pszichés,- hangulati, - érzelmi állapottól, partnerkapcsolati tényezőktől, és a szexualitáshoz fűződő, (a vágyhiány-témában részletezett) tapasztalati és neveltetési hatásoktól egyaránt. Újabban mind gyakrabban hallom a hölgyektől, hogy azért nem képesek elélvezni, mert nem tudnak felnézni a férfiakra. Ez a jelenség az u.n. emancipáció, káros melléktermékének tekinthető, amely a nemiség területén is szerepcseréket hozott létre, és gátolja az önátadás, átélés –egyébként magasztos- folyamatát. kiegyensúlyozott szexuális élet alapfeltétele a harmonikus érzelmi élet is.

 

Az ember, társas lény, így szüksége van megfelelő társra is az egész élete során!

  

 

Szexológiai tanácsadás

A férfi és női, illetve mindkét nemnél előforduló – nem biológiai eredetű – funkciózavarok terjed ki.

A páciens, amikor felkeresi a szexológiával foglalkozó szakembert, akkor rendszerint a funkciózavarok, illetve ezek gyors kezelésében kér segítséget, holott az okok hátterének felderítése, értelmezése és megértése tud csak valódi és tartós megoldással szolgálni.

A problémák a következőkben foglalhatók össze:

• a férfi funkciózavarok (erekciós-, libidó-, ejakulációs zavar),

• a nő funkciózavarok (izgalmi fázis zavara, fájdalmas közösülés, libidó- és orgazmuszavar, nimfománia), illetve

• mindkét nem zavarainak (ISD – szexuális vágy zavarai, szexuális fóbiák, bűntudat)

 

Női orgazmus zavar (orgazmus hiánya vagy késése, orgazmusképtelenség, gátolt női orgazmus, anorgazmia)

 

Az orgazmus tartósan vagy ismétlődően elmarad vagy késik, a szexuális izgalmi fázist követően. Az orgazmus egyáltalán nem, vagy csak nagyon sokára következik be.

A vizsgálatok alapján 4% és 24% közé tehető az orgazmusképtelen nők aránya. Más felmérések szerint 20-30%-ban fordul elő. A klimax után némileg gyakoribb az előfordulása. A nők 10-15%-az egész életében egyetlen egyszer sem él át orgazmus. Másik 10-15% pedig csak rendkívül ritkán jut el az orgazmusig. Mindemellett a nők legalább 50%-a sűrűbben vagy ritkábban, de rendszeresen eljut az orgazmusig.

Számos, egymástól igen különböző ok állhat a női orgazmus zavar, az orgazmusképtelenség hátterében. Így ok lehet az alsóbbrendűségi érzés, a negatív önkép, negatív testkép. Oka lehet a kontrollvesztéstől való félelem. Minél inkább úgy érzi egy nő, hogy meg kell tartania a kontrollt, annál kisebb a valószínűsége, hogy orgazmust él át a szeretkezés során. Sok esetben a háttérben korábbi nemi erőszak, vagy gyermekkori szexuális kihasználás áll. Ok lehet a kapcsolaton belüli alkalmazkodási készség nehézsége, vagy a nem megfelelő párkapcsolati és szexuális kommunikáció. A vaginális orgazmussal kapcsolatos hiedelmek, illetve információigény jelentős nehézségekhez vezethet a szexuális életben, és gátolhatja az orgazmus elérését. Minél inkább magáévá teszi a nő gyermekkorában (vagy felnőttként) a „jó kislány” sémáját, tehát az engedelmesség, a passzivitás jellemzőit, annál nagyobb a valószínűsége az orgazmuszavar előfordulásának.
Az orgazmus megjátszása a nő részéről ugyan megelőzi a partner csalódottságát az saját elvárásaiban, ám az orgazmus megjátszása által az okok még inkább rögzülnek, hiszen a probléma és a probléma forrása rejtve marad, így tartóssá válik. Ezzel együtt ekkor a férfinek sem nyílik esélye arra, hogy összehangolódjon partnerével, így a nő orgazmus zavara még jobban elmélyülhet.
A zavar sok esetben a párkapcsolat zavara, a kommunikáció, a kölcsönösség hiánya.

Az orgazmus elérése nagyságrendekkel könnyebb azoknál, akik képesek a megfelelő (asszertív) szexuális kommunikációra, és azoknál, akik normális és természetes cselekvésként fogadják el az önkielégítést, a maszturbációt.
 

A női orgazmus zavar, az orgazmusképtelenség előfordulása gyakoribb az egyedül álló nők esetében, mint a párkapcsolatban vagy házasságban élők esetében.
Az orgazmus elérésének nem csupán a közösülés az egyetlen útja. A nők többségénél az orgazmus a csikló (klitorisz) megfelelő ingerlésén múlik.
A női orgazmuszavar, az anorgazmia sok esetben együtt jár a szexuális készenlét zavarával is.

Minden olyan ok szóba jön a női orgazmus zavar esetében, amely szóba került a hypoaktív szexuális vágy zavar és a szexuális averzió esetében.
 

Korai ejakuláció (korai magömlés, korai orgazmus, ejaculatio praecox)

Az ejakuláció tartósan vagy ismétlődően, minimális szexuális stimulációra, a személy akarata ellenére következik be. Ez történhet a pénisz hüvelybe való bevezetése előtt, a pénisz hüvelybe való bevezetésekor, illetve a pénisz hüvelybe való bevezetése után közvetlenül.
Tágabb értelmezésben minden olyan eset korai ejakuláció (korai magömlés, korai orgazmus, ejakuláció praecox) amikor az ejakuláció a személy szándéka ellenére következik be. A leggyakoribb férfi szexuális diszfunkció. Egy évet vizsgálva, a férfiak 5-29 %-nál fordul elő tartósan vagy ismétlődően korai magömlés. Más vizsgálatok szerint korai ejakuláció előfordulási gyakorisága 25-40%.

Oka lehet a férfi tapasztalatlansága, a szexuális helyzet rendkívüli izgalma, akut pszichológiai stressz, kapcsolati stressz, pszichoszexuális készségdeficit, különféle hiedelmek, szerep a férfi félreértelmezése.

 

Az utóbbi évtizedekben nőtt a szeretkezések átlagos időtartama, így a korai magömléssel küszködők számára még inkább kihangsúlyozódott a probléma. Számos ok állhat a háttérben. Ilyen a tapasztalatlanság, vagy nem megfelelő szexuális tapasztalatok. Nem megfelelő technikai kivitelezése a szeretkezésnek. Az orgazmus feletti kontroll hiánya. A pénisz ingerküszöbe sok mindentől függ, de fontos meghatározója a szeretkezések gyakorisága és az utolsó kielégülés óta eltelt idő hossza. Amennyiben az önkielégítés rendszerint gyorsan történik, abban az esetben a személy nem tanulja meg érzékelni idejében az orgazmus közeledtét, és nem szerez gyakorlatot az orgazmus késleltetésében, az orgazmus feletti kontrollban.
A kutatások azt igazolták, hogy hormonális vagy egyéb biológiai tényezők következménye nem lehet korai magömlés. A korai magömlés hátterében mindig pszichológiai ok vagy az orgazmus feletti kontrollban való járatlanság áll.

 

Tehát a korai ejakuláció (korai magömlés, korai orgazmus, ejaculatio praecox) alatt a következőket értjük: az ejakuláció tartósan vagy ismétlődően, minimális szexuális stimulációra, a személy akarata ellenére következik be. Ez történhet a pénisz hüvelybe való bevezetése előtt, a pénisz hüvelybe való bevezetésekor, illetve a pénisz hüvelybe való bevezetése után közvetlenül. Tágabb értelmezésben minden olyan eset korai ejakuláció (korai magömlés, korai orgazmus, ejakulácio praecox) amikor az ejakuláció a személy szándéka ellenére következik be.

 

Férfi orgazmus zavar (gátolt férfi orgazmus, gátolt magömlés, retardált ejakuláció, elégtelen magömlés, megkésett ejakuláció)

A szeretkezés alatt az orgazmus tartós vagy ismétlődő késése, elmaradása, a nemi vágy és izgalom, illetve stimulációs hatások ellenére. A személy normális szexuális ingerlés, és megfelelő izgalmi állapot mellett sem tud eljutni az orgazmusig, vagy eljut, de csak hosszas idő után.

A többi szexuális funkciózavarhoz képest relatív ritkán fordul elő, 1-3% közötti a gyakorisága.

Létrejöttének számos oka lehet, így a teljesítményszorongás, a merev vallási előírásokhoz kötődő bűntudat, elkerülő viselkedés, szexuális traumák, párkapcsolati problémák, félelem a nem kívánt terhességtől.
A teljesítményszorongás, az önmegfigyelés ebben az esetben is az elvárthoz képest ellenkező eredményt hoz, hiszen ha a férfi az orgazmus elérésére koncentrál, akkor ezáltal, már nem az aktus résztvevője lesz, hanem annak a szemlélője, amely meggátolja az orgazmus elérését.

A férfi orgazmus zavar biológiai oka lehet az alacsony tesztoszteron szint, fejsérülés, gerincvelő sérülés illetve a szimpatikus idegrendszert befolyásoló, gátló hatóanyag, így például az alkohol, magas vérnyomásra szedett gyógyszerek némelyike, illetve némely szorongásoldók és antidepresszánsok, így például a fluoxetin, a prozac a férfiak 15-25%-nál bénítják az ejakulációt.

A szexuális izgalom

A szexuális izgalom összetett és több szinten (testi, érzelmi és kognitív) is jellemezhető. Testi szinten a pénisz erekciója, a herék megemelkedése, a férfiaknál, illetve a medencei vérbőség, a hüvely nedvesedése, a külső nemi szervek megduzzadása, a hüvely külső harmadának szűkülése, a belső kétharmad tágulása és meghosszabbodása, a mellek megduzzadása pedig a nőknél.
A készenlétre jellemző a test aktivizálódása, a szívritmus felgyorsulása, izomfeszültség, a vérnyomás emelkedése, izzadás, alhasi folyamatok elindulása. A medencetájék vérellátása emelkedik, alhasi vérbőség jön létre, amely elvezet a férfiak esetében a pénisz erekciójához, a nőknél pedig a klitorisz (csikló) erekciójához.
Kognitív szinten az erotikus ingerekre való odafigyelés, az erre való fókuszálás, illetve a figyelem ilyen irányú beszűkülése a jellemző.
Érzelmi oldalról a szexuális izgalom és öröm szubjektív élményét jelenti

Erekciós zavar, merevedési zavar, erektilis diszfunkció, (erekciós képtelenség, impotencia)

 

Az erektilis diszfunkció, merevedési zavar, erekciós zavar a megfelelő erekció létrejöttének vagy fenntartásának tartós vagy ismétlődő képtelensége az aktus során. Erekciós diszfunkció, merevedési zavar, erekciós zavar esetében a férfi képtelen a tartós erekcióra, illetve annak az aktus közbeni fenntartására.

Előfordulása viszonylag eléggé gyakori, összességében a felmérések alapján kb. 100 millió férfit érint a világon összesen. A férfiak fele élete során legalább egyszer átéli az erekciós nehézségeket, a merevedési zavart.
Magyarországon 10% az előfordulási gyakorisága. Az életkor növekedésével a merevedési zavar gyakoriság és a súlyosság fokozatosan nő. Összességében férfiak 10%-át érinti. Az idősebbeknél gyakrabban fordul elő. 40 éves korban 5% az előfordulás, 70 éven felül kb. 15%.

A merevedési zavar, erekciós zavar oka biológiai, lelki, kulturális okok következménye, illetve ezek összekapcsolódása olyan módon, hogy már minimális biológiai eltérések is kiválthatnak lelki reakciót, amelyek a pillanatnyi fizikai működési nehézségeket tartóssá, rendszeressé tehetik.

Fontos ok a teljesítményszorongás, mert a szorongásnak jelentős gátló hatása van az erekció folyamatára. Az aggodalom, a negatív kimeneteltől, kudarctól való félelem meggátolja a partnerre, a szexuális örömre való szükséges figyelmet, és ez nagyon gyorsan megszűnteti az erekciót, illetve megakadályozhatja annak a létrejöttét.
A szorongás lehet jelen pillanattal, az aktuális helyzettel kapcsolatos szorongás, amelynek lehet sok oka, így például a teljesítményszorongás, a megfelelni vágyás, a félelem a kudarctól stb.
Ezen felül lehet következménye az előző élethelyzeteknek, így érintheti az általános szorongáskészséget, személyes megküzdési mechanizmust. Illetve lehet a személyre alapvetően jellemző teljesítményszorongás is.
Az erekciós zavar, merevedési zavar oka lehet a szexuális tudatlanság, a félreinformáltság és a szexuális mítoszok, hiedelmek, tévhitek is.
A vallási, hitbeli előírások diszfunkcionális értelmezése szintén okozhat nehézségeket ezen a téren, illetve lehet szorongás, bűntudat forrása.
Okozhatja a családban látott negatív szexuális attitűd, amelyre sok esetben a szexuális kommunikáció teljes hiánya, illetve a szexualitás és az ahhoz kapcsolódó területek tabuként kezelése, amely rendkívül megnehezíti a szexuális intimitásra való képesség kialakulását, és a jó szexualitáshoz elengedhetetlen szexuális kommunikációt.

 

Az erektilis diszfunkció oka lehet még a félelem az öregedéstől, a betegségtől, a partner elvesztésétől, a nem kívánt terhességtől.

 

A szexuális együttlét harmóniájához szükséges az, hogy a férfi képes legyen elengedni a szoros kontrollt, és hogy ne törekedjen dominanciára. Kulturálisan a férfi szerephez sok esetben hozzákapcsolódik a státusz, a dominancia, a kontroll. Ezekhez való merev ragaszkodás sokszor lehetetlenné teszi a szexuális élményben való belefeledkezést, önátadást.
A dominancia kérdésének nehéz megélése létrejöhet akár a kapcsolatban is, vagy megnehezítheti a helyzetet számos negatív élmény, így például az állás elvesztése, munkahelyi vagy egyéb stressz, depresszió, egyéb szexuális zavarok stb.
Nehezítő tényező a felek eltérő intimitás igénye. A nők sok esetben magasabbra értékelik az érzelmi intimitást, míg a férfiakra sok esetben az érzelmi kommunikáció visszafogottsága a jellemző. Ez a két tényező érthetően ellentétes egymással, amely még jobban nehezíti az, hogy annak megoldásában, illetve az arról való kommunikációban is az említettek jellemzőek a felekre.
Sok férfi számára az érzelmesség ellentétes a saját magától elvárt férfi szereppel. Ha pedig a szexuális együttlét érzelmi ellágyultságot szimbolizál, akkor ennek elutasítását a folyamatra, a mechanizmusra való figyelem segítheti, aminek viszont sokszor a funkciózavar a következménye.
Az erektilis diszfunkció oka lehet az is, ha a két fél párkapcsolati és szexuális sémája (szkriptjei) túlzottan távol esnek egymástól, így egyikük vagy leginkább mindketten elégedetlenek a szexuális életükkel. Leginkább azok a sémák okoznak gondot, amelyek korlátoznak, repetitívek és mechanikus szexuális viselkedésmintázatok.
A merevedési zavar, erekciós zavar oka lehet még a kapcsolati nehézség, kommunikációs és konfliktuskezelési zavarok, külső kapcsolatok, életciklus váltások, félelem az intimitástól stb.
Fontosak a nyílt vagy burkolt szexuális üzenetek, amelyek a családban fogalmazódnak meg a férfiasságra, nőiességre, párkapcsolatra, házasságra, szexualitásra vonatkozóan.
A megfelelő információ hiányában lévő személyek hajlamosak kritika nélkül elfogadni a média által közvetített szexuális üzeneteket. Ha valaki a média által felállított férfi- vagy női modellt elfogadja, és önmagától, illetve a partnerétől az ennek megfelelő viselkedést és teljesítményt várja el, akkor igen könnyen éri kudarc.
Az erektilis diszfunkció oka lehet még a félelem a nevetségessé válástól, és az attól való félelem, hogy a rossz heteroszexuális teljesítmény rejtett homoszexualitásra vagy a férfiasság csökkenésére, elvesztésére utal.
Oka lehet háztartási konfliktus, félelem az intimitástól. Fontos okozó lehet a teljesítményszorongás, illetve a megfigyelőszerep is.
Ok lehet munkahely elvesztése, munkahelyi stressz, problémák, anyagi bizonytalanság, házastársi feszültség, túl nagy elvárás az erekcióval kapcsolatosan amiatt, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítanak neki. A genitális szeretkezési mód túlzott felértékelése, az egyéb kielégülési módok háttérbe szorításával.



Számos biológiai, szervi oka is lehet, így például kardiovaszkuláris, neurológiai, endokrinológiai, urológiai betegségek, problémák, illetve gyógyszerek, alkohol, drog hatása miatt is kialakulhat.
Ugyanazok a hormonális változások is okozhatják, amelyek a hypoaktív szexuális vágyért is felelősek. Az esetek többségében mégsem a nem megfelelő mennyiségű tesztoszteron, ösztrogén, prolaktin és pajzsmirigyhormon okozza, hanem a legtöbbször pszichológiai, lelki okok következménye. A leggyakoribb biológiai ok az érrendszerek elváltozása. A merevedés a péniszben lévő barlangos testek vérrel való megtelése folyamán jön létre. Így a keringési, szívproblémák (kardiovaszkuláris), illetve érelmeszesedés is oka lehet az erekciós zavaroknak, mint minden olyan biológiai elváltozás is, amelynek a következtében a vér nem tud a megfelelő mértékben áramlani a péniszben, illetve az is gondot okoz, ha a megnagyobbodott vénákon keresztül a vér a szükségesnél előbb kiáramlik a pénisz barlangos testéből. Ok lehet még a cukorbetegség, idegrendszeri problémák, gerincvelő sérülés, szklerózis multiplex, veseelégtelenség, dialízis (művese kezelés). Hasonlóképpen gyógyszer, alkohol és drogfogyasztás is állhat a háttérben. A dohányzás mértékével arányos lehet az erekció zavara, a merevedés zavara.

 

Izgalmi fázis zavarai nőknél - A szexuális ingerlésre adott csökkent válasz (a hüvely nedvesedésének hiánya)

Testileg a hüvely nedvesedésének és egyéb jellemző változásainak a hiánya jellemzi. A genitáliák nedvesedésének, megduzzadásának hiánya az aktus közben, és így az orgazmus közben. Így az orgazmus zavara is társul a folyamathoz. Lelki szinten csökken az örömkészség, és hiányoznak az erotikus érzések.

Egy vizsgálatban azt találták, hogy a nők 43%-ánál alkalmanként előfordul nedvesedési probléma. A változó kor még tovább rontja ezt a helyzetet, mivel a hormonok csökkenése természetesen is csökkenti a nedvesedést a hüvelyben.

Ok. A szexuális ingerlésre adott csökkent választ okozhatja teljesítményszorongás, depresszió, düh, negatív önértékelés, korábbi szexuális erőszak és bántalmazás. Negatív szexuális attitűd, szexuális teljesítményszorongás, továbbá bűntudat a szexuális kapcsolat miatt, vagy bűntudat maszturbáció miatt.
Az izgalmi fázis zavaroknak lehet a hátterében szexuális műveletlenség. Sok esetben a partner nem tud, vagy nem akar megfelelő szexuális ingerlést alkalmazni. Ok lehet a férfiszerep nem megfelelő értelmezése, vagy a nemi szervekkel kapcsolatos ellenérzés.
A hagyományos, alárendelődő, passzív női szerep elfogadása nehezíti a nyílt, kiegyensúlyozott szexuális kommunikációt, mind az igények kifejezését, mind pedig a negatív érzések kommunikálását.
Oka lehet még, ha a nő rendszeresen csak a partnere kedvéért fogadja el a közeledését, amikor nem állnak fenn részéről a szükséges fizikai, érzelmi, kognitív feltételek.

Lehetnek biológiai, testi eredetű okai is az izgalmi fázis zavarnak, így vasculáris, és neurológiai korképek, hormonális zavarok, fogamzás gátló tabletták használata.

Hypoaktív szexuális vágy zavar (csökkent, alacsony szexuális vágy)

A hypoaktív szexuális vágy zavart a szex iránti érdektelenség, és ebből kifolyólag ritka szexuális élet jellemzi. A személy csupán kevés vágyat érez, ám jellemző sok esetben, hogy amennyiben a személy mégis szexuális aktusban vesz részt, akkor teljesen normálisan működik, élvezi az együttlétet, de legalábbis nem unja azt. Ugyanakkor sok esetben az érdektelensége megakadályozza az orgazmus elérését.
A szexualitás iránti vágy, és a szexuális fantáziák csökkenése vagy hiánya, amelyet a személy is nehézségnek, problémának él meg.
Ez sok esetben szorongással jár, mert a személy úgy érzi, hogy nem felel meg a saját, a partnere, vagy a társadalmi elvárásoknak. Ez sok esetben csalódottságot, bűntudatot, szégyenérzetet vált ki.

A hypoaktív szexuális vágy zavar előfordulási gyakorisága férfiaknál 1-15%, nőknél 20-35%. Idősebbeknél gyakoribb, mint fiataloknál. Sok esetben más szexuális zavarral társul. Nők esetében gyakoribb, mint férfiak esetében.

Az, hogy az elégtelenség határa mi, az nem dönthető el általánosan egy gyakorisági határt kijelölve, hanem a személyes jellemzők a döntőek. Ebből a szempontból nem csupán a szexuális aktus gyakorisága a döntő, hiszen a szeretkezés motivációja nem csak vágyból, hanem házastársi nyomásból, kötelességtudatból, anyagi vagy egyéb érdekből is eredhet.

A közhiedelem szerint a férfiaknak folyton a szexen jár az eszük, ám ezzel szemben a férfiak 15%-a diagnosztizáltan hypoaktív szexuális vágy zavarban szenved. Ez az arány az utóbbi időben egyre növekszik, amelynek a legvalószínűbb oka az, hogy a női szerep változásával már a nőknek is illendő dolog élvezni a szexuális életet, és így a férfiaknál már értelmezhetővé válik is a szexuális vágy zavara, amely esetekben korábban rejtve maradt. Így az előfordulási gyakoriság növekedése vélhetően nem feltétlenül jelenti a gyakoribb előfordulást, csupán azt, hogy ugyanaz a tünet gyakrabban értelmeződik problémaként, mint korábban.

Mint minden szexuális zavarnak, így hypoaktív szexuális vágynak is számos oka lehet.

 

Oka lehet a szorongás, félelem az örömtől, félelem a kudarctól, a szexuális késztetések feletti kontroll elvesztésétől, a partnerhez való közelségtől, a sebezhetőségtől, a teherbe eséstől.
Okozhatja depresszió, még enyhe mértékű depresszió esetén is előfordulhat.
Azok esetében, akiket akár gyermekkorukban, akár felnőttkorukban bántalmaztak szexuálisan, sok esetben csökken vagy megszűnik a szexuális vágy.
Oka lehet még rossz gyerekkori minta, nem megfelelő kommunikáció a partnerrel, illetve a szexuális élmény egyszínűsége, monotonitása.
Okozhatja bárminemű szorongás, harag. Állhat a háttérben szigorú vallásos nevelés, ennek következtében bűntudat, félelem az önuralom, az önkontroll elvesztésétől, illetve a nem kíván terhességtől.
Lehet az oka egyéb szexuális zavar vagy mentális zavar.
Konfliktusok, stressz, párkapcsolat nehézségek, munkahelyi problémák, anyagi vagy érzelmi kiszolgáltatottság is állhat a háttérben.
Továbbá a szexuális életben való járatlanság, a személyes tér, a párkapcsolatban kialakított kapcsolati intimitás, kapcsolati közelség eltérő igényszintje.
A különféle szerepek nehéz összeegyeztetése (pl. a férfi részéről előfordul, hogy nem sikerül összeegyeztetni a kívánatos nő és a gyermeket szülő anya szerepét a felesége esetében).
Mindezekről bővebben a szexuális averzió témáját feldolgozó részben olvasható.

Testi eredetű okai is lehetnek, így endokrinológiai, neurológiai kórképek, drogfüggőség, alkoholfüggőség, gyógyszerek hatásai, mellékhatásai, környezeti ártalmak stb.

Mint pszichológiai, mint testi okok tekintetében a szexuális averzió leírásánál felsorolt tényezők okozhatnak hypoaktív szexuális vágy zavart is, így a teljes kép érdekében érdemes elolvasni a szexuális averzió leírását is, mert az ott felsorolt és bővebben kifejtett okokból következhet hypoaktív szexuális vágy zavar is.

 

Szexuális averzió (szexuális fóbia)

A szexualitás kerülése. Tartós vagy ismétlődő elkerülő magatartás a szexuális partnerrel történő minden vagy majdnem minden genitális érintkezéstől. Ez lehet általános, vagy specifikus. A specifikus csak bizonyos jellegű aktusra vagy a szexuális érintkezés egy aspektusára érvényes az averzió. Az általános averzió bármilyen szexuális ingerre vagy annak lehetőségére is igaz.
A személy kimondottan kellemetlennek találja a szexuális együttlétet. Nem érez vágyat és örömöt, inkább undort és szorongást, félelmet él át.

Nőknél gyakrabban fordul elő, férfiaknál ritkább.

A szexuális motivációban összeadódnak biológiai, lelki és kulturális folyamatok, így ezek bármelyike okozhatja a vágy csökkenését vagy megszűnését.

A szorongás, a harag csökkentheti, megszüntetheti a szexuális vágyat. A szigorú vallásos nevelés, bűntudat, az önuralom, az önkontroll elvesztésétől való félelem, illetve a nem kívánt terhességtől való tartás.
Következhet egyéb szexuális zavarokból is, illetve egyéb mentális zavarokból, így például a kényszerbetegségből.
Okozhatják nehezen kezelhető helyzetek, stressz, akár munkahelyi, párkapcsolati akár egyéb stressz, haláleset, meddőségi problémák, terhesség alatti, terhességet követő állapot.
Oka lehet párkapcsolati probléma, párkapcsolati konfliktus, egyéb személlyel való konfliktus.
A házastársnak, partnerének kiszolgáltatott személy is elvesztheti a szexuális vágyát. Oka lehet a párkapcsolati tapasztalatlanság, a szexuális tapasztalatlanság. Problémát okozhat, ha a feleknek különböző elképzeléseik vannak a „távolság-közelség”, a személyes tér, a kapcsolati intimitás ideális mértékéről. Akinek nagyobb távolságra van szüksége, annak akár tudatos, akár tudattalan „lehetőség”, hogy csökken, vagy megszűnik a szexuális vágya, amellyel biztosítani látszik, a nagyobb tér, nagyobb távolság.
Előfordul, hogy némely férfiak összetett okból nem éreznek szexuális vágyat olyan nők iránt, akiket becsülnek, tisztelnek, szeretnek. Hasonló módon az első gyermek születése nyomán néhány férfiban összeütközésbe kerül az anya és a szexuálisan vonzó nő képe, és ezt a két szerepet nem tudják egyetlen személyben összeegyeztetni.
Az öregedés is fontos tényező, jelen kultúránkban a szexuális vonzerő azonosítva van a fiatalsággal, így idősebb korban sokan azonosulnak is a sztereotípia szerinti aszexuális időskorral, csökken a szexuális önbecsülés és így elveszhet a szexuális érdeklődés is. A kor előrehaladtával nem törvényszerű a szexuális vágy és a szexuális életi megszűnése. (Felmérések szerint a 90 évesnél idősebb férfiak 50%-a rendszeresen maszturbál, és a hasonló korú nők között is kb. 25% ez az arány.)
A szexuális bántalmazás, molesztálás eredménye is lehet a vágy csökkenése vagy megszűnése. A bántalmazás élménye összekapcsolódhat a szexuális aktus élményével, és így akár tudatos, akár tudattalan módon a későbbi aktus során felidéződhet, és ez komoly mértékű szorongással járhat, amely gátolja a szexuális öröm átélését, és a szexuális vágyat.
Oka lehet gyermekkori szexuális erőszak, vagy bármilyen traumatikus élmény, ami a szexualitással összefügg, vagy ahhoz kapcsolható. További ok lehet még a teljesítményszorongás is, a bűntudat, a félelem. Ezen kívül okozhatja túlságosan szigorú erkölcsi normákat követő és/vagy mereven vallásos nevelés. Okozhatják a szexualitással kapcsolatos negatív szülői üzenetek is. Ok lehet még az elakadás a pszichoszexuális fejlődésben.
Számos biológiai okis állhat a vágyzavarok hátterében: Csökkenti a szexuális vágyat, ha a prolaktin hormon szintje túl magas, ha a tesztoszteron (férfi nemi hormon) szintje túl alacsony, ha az ösztrogén (női nemi hormon) szintje túl alacsony vagy túl magas. A fogamzásgátló tabletták általában nagy mennyiségű ösztrogént tartalmaznak, így az ebből következően csökkenthetik a szexuális vágyat. A menopauza (klimax) után számos nő esetében csökken a szexuális vágy, amely összefüggésben lehet a csökkenő ösztrogén szinttel. (Ezzel együtt lényeges megemlíteni, hogy sok nő esetében éppen klimax után kezd növekedni a szexuális vágy, akár azért mert akkor már nem kell félni a nem kívánt terhességtől, akár egyéb okból.)
A gyakorlat mindezekkel együtt azt mutatja, hogy a vágy zavarainak a hátterében ritkán áll hormonális probléma. Számos gyógyszer mellékhatásként csökkenti a szexuális vágyat. A drogok, kábítószerek majdnem mindegyike okoz rövidebb vagy hosszabb idő alatt zavart a szexuális életben. Kezdetben számos kábítószer növeli a szexuális vágyat, azonban ez rövid idő elteltével megfordul, és a szexuális vágy csökkenését illetve megszűnését okozzák.
A szexuális vágy létrejöttében fontos szerepet játsszanak a hormonok, ám közel sem kizárólagos a szerepük, amelyet az az érdekes tény is mutat, mely szerint a szexuális vágyat csökkentő gyógyszer mellékhatások már régóta ismeretesek, ugyanakkor a szexuális vágyat növelni, felébreszteni tudó gyógyszerek nincsenek, tehát a hormonszint kedvezőtlen változása csökkentheti a szexuális vágyat, de a megfelelő szintje önmagában még nem elegendő a szexuális vágy kialakulásához.
Számos testi betegség is csökkenti a szexuális vágyat, illetve számos gyógyszernek van ilyen mellékhatása. A betegségekhez sok esetben kapcsolódó depressziónak, fájdalomnak, stressznek szintén lehet vágycsökkentő hatása.

Vaginizmus, hüvelygörcs

A vagina, a hüvely külső egyharmadának az akarattól független izom-spazmus, izomösszehúzódás, amely a közösülést ismételten vagy tartósan lehetetlenné teszi. Ehhez némely esetekben más medencei izomcsoportok, hasizmok, illetve a comb és farizmok is csatlakoznak. Nem minden esetben jár fájdalommal, de számos esetben igen. Néha még a tampon használata is lehetetlenné válik. Sok esetben összekeverhető a dyspareuniával, a szexuális averzióval és a hyppoaktív szexuális zavarral. Vaginizmus esetén a pénisz behatolását lehetetlenné teszi a hüvely külső harmadának görcsös összehúzódása.

Előfordulási gyakorisága 1%.

Számos oka lehet. Ok lehet például, ha az első behatolás fájdalommal jár, amelyre adott ellenreakció rögzül, és később felelevenítődik, illetve szexuális ingerek hatására újra megjelenik. Azáltal fel is erősödhet, hogy a vaginizmus meggátolja a közösülést, és így a rossz élmény helyébe nem kerülhet kellemes tapasztalat.
Ok lehet még vallási meggyőződésnek ellentmondó szexuális tevékenység, félelem a terhességtől, a partner szexuális problémáira való reagálás, szexuális trauma vagy fenyegető apa. A vaginizmus oka lehet a fóbiás félelem a nemi betegségektől, a nem kívánt terhességtől. Irreális félelem a szűzhártya berepedésével járó fájdalomtól, vérzéstől.
A vaginizmus, a hüvelygörcs oka lehet traumatikus első közösülési kísérlet, nemi erőszak, lelki értelemben fájdalmas szexuális érintkezés. Szexuálhigiéné és szexuális érésre vonatkozó negatív anyai attitűd.
Sok esetben a vaginizmus, a hüvelygörcs oka a vagina, a hüvely tanult reakciója, amely hátterében a behatolástól való félelem áll, vagy a szexuális együttléttel kapcsolatos szorongás. Oka lehet a tájékozatlanság is, vagy eredményezheti az első alkalomról szóló rémtörténetek és ijesztgetések miatt kialakuló elkerülő magatartás.
Lehet a háttérben korábbi rossz tapasztalat, amikor a pénisz hüvelybe való bevezetése a hüvely nedvesedése hiányában történt meg, így fájdalmat okozott. Oka lehet gyermekkori szexuális kihasználás és felnőttkori szexuális erőszak.

A vaginizmusnak, a hüvelygörcsnek biológiai oka lehet sebészeti beavatkozás, hüvelygyulladás, merev szűzhártya, medencei tumor, hüvelyfal-atrófia.

Dyspareunia (fájdalmas közösülés)

A szexuális aktus során a nemi szervekben érzett fájdalom, mind férfiak mind nők esetében. A közösülés intenzív fájdalommal jár. A személyek normális módon szexuális izgalomba jönnek, a szexuális aktus szokásosan megvalósul, viszont ez heves fájdalommal jár, amely beárnyékolja a szeretkezés élményét.

Előfordul férfiak és nők esetében is, bár nőknél gyakoribb, mint férfiaknál. Nők esetében 3-5% közötti a gyakoriság, más vizsgálatok alapján 10-15%-nál fordul elő, férfiak esetében 0,2-1%.

Okai lehetnek a pszichoszexuális fejlődés során tanult negatív attitűdök, melyeket akár a szülők is közvetíthetnek. Ok lehet még traumatikus szexuális esemény, nemi erőszak, párkapcsolat zavara, kommunikációs probléma.

Pszichés eredetű dyspareunia is előfordul, de ez viszonylag ritka. Oka lehet például az említett korábbi szexuális bántalmazás vagy a párkapcsolat zavara.

Biológia ok lehet vulváris, vestibulitis, endometriosis, medencei trauma, vulvaris vagy vaginalis atrofia (ösztrogén-szint csökkenés) és az olyan elváltozások, amelyek a hüvely szárazságát okozhatják.

 

Férfiaknál biológiai oka lehet a prostatitis, Peyrnie kór, húgyúti fertőzés.
A háttérben az esetek többségében testi okok álnak. Így például a gyermekszülés közbeni sérülések, a hüvely, méhszáj, a méh a méhszalagok sérülése, a szülés megkönnyítése, a szülőutak kiszélesítésére használt beavatkozás, a gátmetszés hege. Okozhatja a hüvelyben lévő szűzhártya maradványa, különféle kórokozók, a fanszőrzet beakadása, húzódása. Alkalmi betegségek, endometriózis, tumor, ciszta, hüvelyöblítés, fogamzásgátló zselé, allergiás reakció az óvszer vagy a pesszárium anyagára vagy az ondóra. (Forrás: http://www.szexualterapia.eu )

Vissza az oldal tetejére

---

 

 

 

 

Stressz

 

A stressz az élet elkerülhetetlen velejárója.

Tipikusan új, úgynevezett urbanizációs betegség. A stressz nem egyszerű betegség, hanem egy betegségsorozat elindítója lehet. Okozója a rohanó életformánk, a határidők, áremelések, dugók, a tömeg, a zaj, úgy érezhetjük, szétforgácsolódunk a hétköznapokban. Szervezetünk képtelen alkalmazkodni a folyton változó körülményekhez. Az állandósult stressz hatására tüneteink között megjelenek különböző lelki betegségek a depresszió, fóbia, a pánik, a szorongások, az alvászavarok. E mellett még jelentkezhetnek, mint párkapcsolati zavarok, felléphetnek munkahelyi, családi problémák, önértékelési zavarok is. 

A tünetek ellensúlyozására, csökkentésére kialakulhatnak rosszmegoldások, mint a dohányzás, az alkoholizmus, drogfüggőség, szélsőséges esetben az öngyilkosság.

Az alábbiak a stressz legjellemzőbb tüneteit tartalmazzák.

A stressz fizikai jelei és tünetei:

Gyorsabb szívverés; kalapáló szív; megnövekedett vérnyomás; izzadt tenyér; merevség a mell-, nyak-, áll- és hátizmokban; fejfájás; hasmenés; székrekedés; vizelési bizonytalanság; remegés; izomrángatódzás; dadogás és más beszédproblémák; émelygés; hányás; alvási problémák; fáradtság; felületes légzés; a száj vagy torok kiszáradása; fogékonyság kisebb betegségekre; hideg kezek; viszketés; könnyen megijedés; krónikus fájdalom.

Érzelmi jelei és tünetei:

Ingerlékenység; dühkitörések; gyűlölködés; depresszió; irigység; nyugtalanság; visszahúzódás; idegesség; csökkent kezdeményezés; valótlanság érzetei vagy túlzott éberség; a személyes kontaktus mellőzése; érdeklődés hiánya; sírási hajlam; mások kritizálása; rémálmok; türelmetlenség; a pozitív tapasztalatok lehetőségének csökkenő meglátása; szűk látókör; gyötrő rágódás; csökkent önbecsülés; álmatlanság; változások az étkezési szokásokban; gyengébb pozitív érzelmi válasz-reflexek.

A stressz észlelési/érzékelési jelei és tünetei:

Feledékenység; szórakozottság; leblokkolás; homályos látás; távolság rossz megítélése; teljesen eltűnő, avagy túlzott fantáziálás; kisebb kreativitás; koncentrációhiány; csökkent termelékenység; képtelenség a részletekre való odafigyelésre; múltba fordulás, gyengébb pszichomotorikus reakció és koordináció; figyelemhiány; a gondolkodás szervezetlensége; negatív önkép; az önkontroll hiánya / túlzott külső kontroll igénye; negatív kinyilatkoztatások; a tapasztalatok negatív értékelése.

És viselkedési jelei és tünetei:

Növekvő dohányzás; agresszív viselkedés (pl. vezetés közben); növekvő alkohol- vagy gyógyszerfogyasztás; nemtörődömség; kevesebb étel fogyasztása; túlevés; visszahúzódás; egykedvűség; harag; balesetre való hajlam; ideges nevetés; kényszerű viselkedés; türelmetlenség.

Az állatvilágban fontos küzdj vagy fuss reakció, hogy életben maradjon az egyed. A mi életünkben is fontos, bizonyos mértékű feszültség, hogy életképesek, működőképesek legyünk, hogy képesek legyünk érvényesülni, fejlődni!

 

Harcolj mindig, ha a cél nemes, de ne állj ellen, ha nem érdemes!

Vissza az oldal tetejére

---

 

 

 

 

Szenvedélybetegségek

 

Szenvedélybetegségnek azokat a visszatérően ismétlődő viselkedésformákat, szokásokat nevezzük, amelyeket valaki kényszeresen újra és újra végrehajt, s amelyek a személyre - és többnyire környezetére is - káros következményekkel járnak. Ezek a szenvedélyek, vagy függőségek kétfélék lehetnek.

Függőséget kialakíthatnak kémiai szerek, ezt a fajta szenvedélybetegséget nevezzük drogfüggőségnek vagy kémiai addikciónak. De függeni lehet valamilyen viselkedési együttestől is, ezeket a függőségi formákat viselkedéses függőségeknek nevezzük. A viselkedéses addikciók közé soroljuk a játékszenvedélyt (gambling), a számítógépes (vagy egyéb) játékoktól való függőséget, az internet-függőséget, a video-függőséget, a szex-addikciót, a kleptomániát, a kényszeres pénzköltést (vásárlási kényszer), a pornográfiához való hozzászokást, a kényszeres evést és még sok hasonló, az egészséget és a környezetet károsító viselkedésformát.

A pszichiátria szerint viselkedési addikció: a hajtépegetés (trichotillomania), a körömrágás (onychophagia), az orrpiszkálás (rhinotilexomania), a kényszeres evés (bulimia), a kényszeres vásárlás és a lopás kóros szenvedélye (kleptománia) a játékszenvedély, bizonyos szexuális aberráció (parafíliák) és a munkamánia. Megkockáztatom a kijelentést, hogy ezeknek a viselkedési formáknak egyike-másika, vagy közülük akár több is szinte mindenkire jellemző. De ezek a tevékenységek "szerencsére" csak akkor utalnak viselkedészavarra, vagy viselkedési addikcióra, ha túlzott és/vagy kóros formában jelentkeznek

 

A hajtépegetési szenvedély áldozataira jellemző, hogy legyőzhetetlen vágyat éreznek hajszálaik, de olykor szempillájuk, szemöldökük, szakálluk tépegetésére. Mindezt nagy feszültség előzi meg, amely a tépkedéssel csökken. A körömrágás leginkább a gyerekekre jellemző, 5 éves kor körül alakul ki, és normális esetben 9-10 éves korra elmúlik. Akárcsak a hajtépegetésnél, itt is szorongás áll a háttérben, ami a körömrágással csökken. Az orrpiszkálás, bármily kínos is, felmérések szerint az emberek többségét érintő rossz, de nem káros szokás. Csak ritkán fordul elő súlyosabb formában, amikor a beteg szokásból vagy élvezetből - sokszor szexuális indíttatásból! - piszkálja az orrát

 

A kleptomániára pedig a közhiedelemmel ellentétben nem a haszonszerzés (pl. egy, a beteg számára értékes, de túl drága tárgy) a jellemző, hanem a beteg számára egyébként értéktelen tárgy ellopásával járó izgalom a meghatározó. A kényszeres vásárlás legfontosabb tünetei, hogy a beteg szükségleteihez és anyagi lehetőségeihez képest túl sokáig, túl sokat és túl gyakran vásárol - ráadásul a megvásárolt holmik egyharmadát egyáltalán nem hordja, vagy használja

 

Szexuálisan akkor aberrált valaki, ha a társadalom által aktuálisan normálisnak tekintett szexuális magatartásformák nem nyújtanak neki kielégülést, hanem ehhez egyéb "abnormális" viselkedés szükséges. A parafíliák megnyilvánulásai a fetisizmus, a kukkolás (voyeurizmus), a magamutogatás (exhibitionizmus), a pedofília, a mazochizmus és szadizmus stb.

Ezeknek a viselkedészavaroknak sok a közös tulajdonságuk. A legjellegzetesebb hasonlóság, hogy mindegyik betegség esetében valamilyen kényszeres cselekvést kell a betegnek végrehajtania ahhoz, hogy kellemes állapotot érjen el, mivel a "természetes" örömforrások nem hoznak számára oldottságot

 

A szenvedélybetegség, a függőség jellemzője, hogy a személy azt éli meg, hogy szüksége van egy bizonyos viselkedés végrehajtására, folyamatos vágyat érez erre, s nem tud ennek a vágynak ellenállni.

 

A szenvedélybetegség kialakulása többnyire együtt jár a belső értékrend megváltozásával. A korábban fontos elvek, illetve  tevékenységek elvesztik fontosságukat, nem tudnak már örömet szerezni, nem kötik le az érdeklődést. Ezzel szemben a szenvedély tárgya felértékelődik, minden másnál fontosabbá válik és kiszorítja a használó életéből az egyéb örömforrásokat. Ily módon a munka és a tanulás mellett elvesztheti az értékét a család, a barátságok, a szerelem, a szex, a hobbik és bármi más korábban fontos dolog. 

 

Szenvedélybetegségek

A legjobban ismert szenvedély betegségek az alkoholizmus és a drog. Ezekről nagyon sokat tudunk a médiákon keresztül, s itt nem térnék ki rájuk. Jól ismerjük a dohányzást is, s az ezzel járó káros hatásokat is! Itt megjegyezve a passzív dohányzást. De ide tartoznak  következők is: 

• Egészségesétel-függőség

• Evési rendellenességek

• Gyógyszerfüggőség

• Játékszenvedély

• Mobiltelefon-függőség

• Munkamánia (workaholic)

• Szexuális függőség

• Számítógép-, internet függőség

• TV-függőség

• Társfüggőség

• Vásárlási kényszer

 Ezek közül csak néhányat emelnék ki érdekességük miatt, vagy a nagyon káros következményeik miatt. Gondolom az itt felsoroltakról már mindenki hallott, s többnyire a fejlett nyugati országokra jellemző inkább!

 

Játékszenvedély

Ugye Ön is szeret játszani? És nyerni? Érezte már azt a kellemesen bizsergető érzést, amikor már csak pillanatok kérdése, hogy kiderüljön, miénk-e a főnyeremény? Totó, lottó, kaszinó, lóverseny, bingó, félkarú és még sorolhatnánk, hisz a kínálat már most is rendkívül széles, és folyamatosan bővül. A játékkal nincs is semmi baj egészen addig, amíg csak szórakozást jelent, de ha túllépjük a határt, akkor bizony veszélyeket rejt.

Természetesen itt is vannak fokozati különbségek, mint szerencsejátékosok, majd ezt követi a kóros játékszenvedély!

 

Figyelmeztető jelek:

- A játékba való belefeledkezés (a korábbi élmények folyamatos visszaidézése, a következő játék tervezgetése, a szükséges pénz előteremtéséről való elmélkedés).
- A játék által okozott izgalom eléréséhez, egyre nagyobb tét szükséges.
- Többszöri, eredménytelen próbálkozás és kísérlet a játékvágy csökkentésére, illetve a játék abbahagyására.
- Ezen kísérletek idején jelentkező nyugtalanság, feszültség vagy ingerlékenység.
- Ha a játék kiutat jelent a problémák elől, illetve hangulatjavítóként funkcionál (pl. depresszió, bűntudat, szorongás esetén).
- A "szerencse hajszolása" vagyis az elvesztett pénzt, már másnap, illetve a lehető legrövidebb időn belül igyekszik visszanyerni.
- Hazudozás a családtagoknak és másoknak, hogy ki ne derüljön a probléma mértéke.
- A játékhoz szükséges pénz előteremtése érdekében törvénybe ütköző cselekedetek elkövetése (csalás, lopás, sikkasztás).
- A szenvedély a fontos és jelentős kapcsolatok, munkahely, továbbtanulási vagy előrelépési lehetőségek kockáztatásával, illetve elvesztésével jár.
- A veszteségek következtében előálló, főleg komoly financiális nehézségek megoldásában másokra való hagyatkozás.

 

A vizsgálatok szerint, magas arányban fordulnak elő hangulati, pszichotikus, szorongásos, figyelemzavarral járó, a személyiséget, illetve a pszichoaktívszer-használatot érintő zavarok. Esetükben gyakoribbak a múltbéli depressziós epizódok, fóbiák, antiszociális személyiségzavar, aktuális, illetve korábbi alkohol- és nikotinfüggőség. Ezek egy része megelőzi a játékszenvedély kialakulását, más részük pedig követi.
Általában férfiak körében, valamint pozitív családi anamnézis esetén - vagyis, ha a családban van kóros játékszenvedélyben szenvedő közeli hozzátartozó -, gyakoribb a betegség kialakulása.

 

Vagyis a kóros szerencsejátékban szenvedő beteg előbb-utóbb ördögi csapdába esik. Hisz abban, hogy képes a felgyülemlő adósságokat csökkenti, a nyereményeivel, s ezek még több nyeremény hajszolására ösztönzik.


 

 

Egészségesétel-függőség

 

 

Egy újabb furcsa táplálkozási zavart azonosítottak szakemberek: egyesek túl sok időt fordítanak arra, hogy egészséges ételeket fogyasszanak.

Bratman ezt az új táplálkozási zavart, orthodexia nervosának nevezte el. Az orthodexia nervosában szenvedőkre az jellemző, hogy megszállottan figyelnek az elfogyasztott ételek minőségére (szemben az anorexia nervozásokkal és a bulimiásokkal, akiknél a hangsúly az étel mennyiségén van). A valóban egészségesen táplálkozóktól abban különböznek, hogy az ortodexiások elköteleződnek valamely különösen szigorú diéta mellett, amely kizárja egyes ételcsoportok és alapvető tápanyagok fogyasztását. Ez hosszú távon természetszerűleg károsan hat a testi és lelki egészségükre.

 

Az evési rendellenességek súlyos betegségek, melyek következtében valaki (többnyire kislány vagy fiatal nő) olyan abnormális evési szokásokat tesz magáévá, melyek az egészségét, és néha az életét is fenyegethetik. Ilyen evészavar az anorexia nervosa és a bulimia

 

 

 

Szexuális függőség

Mit nevezünk normálisnak?

Okvetlenül terápiára szorul az a férfi, akinek telefonszex-számlái az égbe kúsznak, vagy aki kuplerájokba jár? És vajon elítélhető-e az a nő, aki swinger partikon vesz részt és gyakran keveredik egyéjszakás kalandokba?

A szexológus szerint nem feltétlenül, hiszen mint annyi minden másban, ezen a téren is különbözőek vagyunk, s míg egyikünk intenzívebben él, a másik kevesebbel is beéri. Tudományosan sem állították még föl a szexfüggőség kórképét, ami miatt a szexfüggők bármiféle tipizálása vitatottá válik. Mégis felvetődik a kérdés, hogy hol húzódik az egészséges és a kóros közti határvonal.

Örök hajsza!

A szexológus szerint a problémák - minden egyéb függőséghez hasonlóan - ott kezdődnek, amikor a személy elveszíti az önkontrollt saját vágyai fölött, melyek aztán olyan dominánssá válnak, hogy mellettük az élet valamennyi más területe háttérbe szorul. Az egyértelműen szexfüggőnek nevezhető emberek alighanem egyáltalán nincsenek olyan sokan, de problémájuk semmiképp sem elhanyagolható.

Kérdés: ösztönei irányítják cselekedeteit? Mindent feláldoz, csak hogy csillapítsa kínzó vágyait, miközben szinte sosem érzi úgy, hogy valóban kielégülne?

"Semmit sem érzek már orgazmus közben" - nyilatkozta a kérdés kapcsán az egyik beteg. "Alighanem éppen ez hajszol egyre tovább, hogy megéljem a pillanatot, ami persze sosem jön el. Bárcsak abba tudnám hagyni!"



Szakértők véleménye szerint a szexfüggők számára a szeretkezés olyan, mint a heroinistáknak egy gyors lövés: szer a félelmek, a magány, a stressz és a kisebbségi komplexus ellen. "Hiányzik belőlük az intimitásra való képesség. A szexfüggők élete gyakran totális káosszá válik. Nem képesek fenntartani kapcsolataikat, már ha egyáltalán vannak. Családi kötelékeik meglazulnak, s a beteg időt és pénzt nem sajnálva csak szenvedélye kielégítésére törekszik, de aztán újra jön a magány."

 

Társfüggőség

  

Ha definiálni szeretnénk a társfüggő embert, leginkább azt mondhatnánk, a narcisztikus ember ellentéte.

 Életének egyetlen értelme a partnere, aki mellett jóban-rosszban kitart, tehet az akármit. Lehet alkoholista, drogfüggő, tarthat szeretőt, egy a lényeg, nem tud olyat tenni, amivel párját eltaszíthatná magától.

Előbb-utóbb szinte föladja saját egyéniségét „egybeolvad” partnerével, s csupán egy szerepet játszik az élet színpadán. Nem önmagát adja, hiszen már arra sem emlékszik ki ő valójában. Ha a partnere úgy kívánja, bármit megtesz, csak partnerének jó legyen. Egyfajta függőség ez, rosszabb a dohányzásnál, a drognál, de még az alkoholnál is, hiszen nem csupán elvonási tüneteket okoz, de mindaddig gyógyíthatatlan, amíg fel nem ismeri valaki, hogy függővé vált partnerétől.

A társfüggő ember talán nincs is tisztában függőségével. Csak azt tudja, hogy szeretetet akar adni, s kapni, végtelen mennyiségben. Szüksége van a folyamatos visszajelzésekre, állandóan olyan dolgokat tesz, amiért partnerétől akár csak egyetlen jó szót kaphat. Főként ma, egy modern világban, ahol a konzervatív erkölcsi normák szinte teljesen megszűntek, „életveszélyt” jelent egy hasonló viselkedésforma. Az emberek többsége fél a kötöttségektől, így nem is tűri hosszabb ideig az ilyesfajta viselkedést. S a társfüggő ember összeomlik, vagy másik kapcsolatba menekül egy-egy szakítás után.

 

Két alapvető oka van e hatalmas szeretet utáni vágynak. Gyermekkorban a szülők vagy „őrangyalként” túlzásba vitték a szeretetet és magukhoz láncolták gyermeküket, vagy éppen ellenkezőleg, nem nyújtottak elég szeretetet.



A társfüggő emberek rendkívül féltékenyek, s igyekszenek kisajátítani partnerüket. Esetükben egyáltalán nem birtoklási vágyról van szó (sokszor nem is önbizalom hiányról), csupán arról, hogy próbálják mindentől megóvni szerelmüket, ami életüket jelenti. Gyakran elfojtják ezt az érzést, hiszen mindenben igyekeznek megfelelni partnerüknek, így ezzel sem szeretnék a másik félt terhelni. Sokan azt hinnék, ez az agresszivitásig fajulhat, de ez egyáltalán nem jellemző. A partnerétől függő ember saját magát teszi tönkre túlfűtött érzelmeivel, s partnerének soha nem ártana.

Sok esetben találnak olyan partnert, aki „elesettebb” az átlagos embernél, alkoholista, drogfüggő vagy lelki problémái vannak, hiszen ő állandó segítségre, gondoskodásra szorul, s így a társfüggő ember nélkülözhetetlennek, fontosnak érezheti magát. Nagyon ritkán képes véget vetni egy kapcsolatnak, ezt a lépést szinte kivétel nélkül a másik fél teszi meg.

 

Függősségre utaló jelek:
 
    * Képtelen vagy a mindennapi teendőket elvégezni, ha partnered nincs melletted.
    * Kényszeres megfelelési vágy.
    * Hajlam más dolgoktól (emberektől, alkoholtól-cigarettától, stb.) való függésre.
    * Féltékenység, saját hobbi, baráti kör hiánya.
    * A partnered az egyetlen fontos dolog számodra.
    * Nem mondasz nemet semmilyen kérésére, akkor sem, ha az egyébként ellenkezik az elveiddel.

Mindaddig, amíg van saját véleményed, s képes vagy kiállni önmagadért, hű maradsz az elveidhez, normális mértékben vagy függő.

Vissza az oldal tetejére

---

 

 

 

 

 

Alkalmazkodási zavarok és krízishelyzetek

 

Mindannyiunk életében lehetnek feszültséggel teli helyzetek vagy különös események, amelyeket kezelni kell. A legtöbben meg tanulnak bánni ezekkel, baj csak akkor adódik, ha az illető egyén problémamegoldó képességét, megküzdési stratégiáját aktuálisan meghaladja az adott helyzet.

 

Alkalmazkodási zavarról akkor beszélünk, ha a kiváltó stresszor hatására érzelmi vagy viselkedésbeli tünetek alakulnak ki 3 hónapon belül, és ezek jóval meghaladják azt a mértéket, amely a kiváltó stresszor következményeként egyébként elvárható lenne.

 

 

Életvezetési-zavarok.

 

Krízisállapot alatt olyan helyzetet értünk, amikor külső események hatására lélektanilag kritikus állapot alakul ki. A személy kénytelen a veszélyeztető körülményekkel szembenézni, ezeknek fenyegető közelsége számára aktuálisan mindennél fontosabbá válik. A krízishelyzetben a veszélyeket sem elkerülni, sem szokásos problémamegoldó eszközeivel, illetve energiájával megoldani nem tudja.

 

Krízis megoldása azért is fontos, mert a személyiség válsága rendszerint társas kapcsolataikban is kárt tesz, amelyet annak elmélyülésével mind nehezebb megoldani. Sőt nagyon gyakori, hogy saját maga ellen fordul! Öngyilkosság!

 

Gyász, veszteség, párkapcsolati zavarok, csalódás, hűtlenség, beilleszkedési problémák, iskola, munkahelyen, baleset, sérülés, betegség, állás, munkahely elvesztése, meddőség, terhesség, szexuális zavarok, üzleti problémák, gyermeknevelési zavarok, tanulási, érvényesülési zavarok, konfliktus főnökkel, anyós, apóssal, munkakörülmény változás, változó kori, időskori lelki problémák, önmagunk elfogadásának képtelensége, túlzott megfelelési vágy, szeretet képtelenség, éngyengeség, kommunikációs zavarok, önbizalom hiány.

 

 

Stressz mentesség = halál,

ami azt jelenti, hogy a mindennapi éltünkhöz, működőképességünk fent tartásához szükséges minimális feszültség!

 

Vissza az oldal tetejére

---

 

 

 

 

Szorongás

 

 Van-e olyan ember, akinek ne lenne legalább egy ismerőse, rokona, barátja, aki rendkívüli mértékben fél valamitől. Az érzés keletkezhet közlekedés közben, liftben, tömegben, bizonyos állatok látványától, vagy mennydörgéstől, egyedülléttől, sötétségtől

A jelenség csaknem minden tízedik embert érint. Nőknél az előfordulás gyakorisága kétszer nagyobb, mint férfiaknál. Már Hippokratész is írt a "némelyeket gyötrő időszakos szorongásról és rettegésről".

A fóbia irracionális félelem valamilyen tárgytól, állattól, helytől, személytől. A kísérleti lélektan kifejezésével élve passzív elkerülő viselkedésről van szó. Több mint hatvan fajtáját írták le, ezek három fő csoportba sorolhatók:

- térrel kapcsolatos fóbiák (pl. tériszony, klausztrofóbia, közlekedési fóbiák), összefoglaló néven agorafóbia

- szociális térrel kapcsolatos fóbiák (pl. nyilvános szerepléstől, kontaktusteremtéstől, serdülőknél az elpirulástól való félelem, gyermekeknél iskolafóbia)

- izolált fóbiák (pl. békáktól, hüllőktől, rovaroktól, póktól stb.)

 

A fóbiás helyzetek egy része könnyen kiküszöbölhető. Ritkán találkozunk hüllőkkel, kerülünk viharba, és a lift is elkerülhető. Ha azonban a páciens belekerül, szorongás lép fel, amely esetenként pánikjelleget is ölthet. Tipikus esetben a fóbia speciális helyzetben fellépő pánikrohammal indul. Az illető ezt követően az adott helyzetet igyekszik elkerülni. A fóbiás szorongás jelentősen enyhül, ha az ember nincs egyedül. Egyesek csak mások kíséretében képesek közlekedni, hétköznapi helyzetekben is mások segítségére szorulnak. Ugyancsak enyhül a szorongás, ha valaki a megszokott biztonsági intézkedéseit foganatosíthatja (gyógyszert tart magánál, vagy ágynyugalomba kerülhet a kellemetlen tünetek jelentkezésekor). Az elkerülésre irányuló törekvések azonban egy idő után akadályozzák a megszokott, elfogadott életvitelt. Ez az akadályoztatás növelheti a szorongást, rontva a figyelemkoncentrációt, csökkentve a teljesítményt. Ezek következtében károsodhatnak a családi, a baráti, a munkatársi kapcsolatok. A környezet egy ideig próbál segíteni, elfogadóan viszonyulni, majd egyre többen belefáradnak, elvesztik türelmüket, és az illető egyre inkább magára marad problémáival, amelyek egyre súlyosabb teherként nehezednek rá.

 

A szorongás súlyosabb formája a generalizált szorongás!

 

Csak nem történt valami baj?

Úgy érzem, többet már nem tudok elviselni!

Megőrülök a bizonytalanságtól!

Jaj, csak a holnapi napot éljem túl!

Bele halok!

 

Már mindannyiunkkal előfordult, hogy aggódtunk bizonyos dolgok miatt családtagjainkért,

munkahelyünk esetleges elvesztése miatt, anyagi nehézségek, párkapcsolatunk alakulásáért, gyerekeinkért!

Ilyenkor az aggódással együtt járó feszültség növekedése segít a problémánk minél jobb megoldásában. Ha azonban a kihívás, a döntés, a megfelelési helyzet, olyan szorongást vált ki, amely mértéke és időtartama indokolatlanul eltúlzott, akkor már nem egészséges stressz, hanem nagy valószínűséggel szorongásos zavar áll fenn.

A szorongás súlyosabb formája a generalizált szorongás. Generalizált szó azt jelenti, hogy a szorongás nem csak valamilyen konkrét helyzethez, vagy személyhez kötött, hanem minden élethelyzetre kiterjed.

Az egyén számára az élet számtalan veszélyt rejt, félelmetes, csupa kihívások, megterhelő események láncolata. Mindig aggódik, izgul, nincs egy perc nyugalma sem, hátha történik, vagy történni fog valami. Mindig a legrosszabbra gondol, ez a negatív gondolkodás mindegy katasztrófaérzést kelt benne.

Szinte minden percben feszültségben van, ami testi tünetekben jelentkezik, gyomortáji, hasi fájdalom, fejfájás, és egyéb tüneteket, mellkasi szúró-szorító tüneteket, alvászavart okoz, és reggelente nagyon fáradtan ébred. Teljesen beszűkül a mindennapi tevékenysége, ingerlékeny lesz, teljesítménye romlik, nem tud koncentrálni, kedvetlenné válik, munkaképessége csökken.

Generalizált szorongás nagyon gyakori szorongásos zavar, az emberek 5-10 %-a él át az élete során hasonló tüneteket.

A betegség általában 20-30 év közt indul, s a betegek fele-két harmada nő.

Kezdete elmosódó, nem köthető semmilyen lényeges dologhoz, eseményhez. A panaszok lappangva, fokozatosan alakulnak ki, majd egyre erősödnek.

A tüneteket a betegek ritkán ismerik fel, hogy aggódásuk nem személyiségvonásuk része, és orvost is már csak a testi tünetek megjelenése után keresik fel, és a lelki okok így felderítetlenek maradnak!

Vissza az oldal tetejére

 

Amiben segíthetek

.